Innovációs díjat nyert a Webshippy

Olvasási idő: 2 perc
Startup Innovációs díj 2018

A Webshippy elnyerte az egyik legrangosabb hazai innovációs elismerést, a Startup Innovációs Díjat! A díjat az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Innovációs Szövetség elnökségével közösen működő bizottság ítéli oda, és a Parlamentben adták át, Március 28-án, ünnepélyes keretek között.

Büszkén jelentjük, hogy újabb komoly elismerésben részesült a Webshippy! A Magyar Innovációs Szövetség minden évben több kategóriában díjaz olyan cégeket, akik saját területükön kiemelkedőt alkottak az innováció terén, és ez az eredményükre is nagy hatást gyakorolt. Idén ebbe az illusztris körbe bekerült a Webshippy is. A díjat Perényi András, a Webshippy Fulfillments társalapítója és CEO-ja vette át.

A Magyar Innovációs Szövetség egy szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezet, amely tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. A tagságban több minisztérium, egyetem, kutatóintézet, illetve olyan vállalatok lelhetők fel, mint a GE, a BorsodChem, a T-Systems vagy a SIEMENS. Az elnökségben képviselteti magát a Richter, a Suzuki és a DBH Group is. A díjak odaítélésében minden évben a kuratórium által felkért Bírálóbizottság dönt. A bizottság elnöke mindig az innováció területéért felelős miniszter.

A Webshippy csapata büszkén vette tudomásul, hogy a magyar gazdaság ilyen kiemelkedő szereplői szerint Magyarország leg-előremutatóbb startup vállalkozásai közé tartozik a cég.

A díjat Palkovics László, Innovációs és Informatikai miniszter, valamint Pakucs László, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöket adta át.

A Startup Innovációs kategória előző díjazottjai voltak:

  • 2017 – a Shapr3D, 3D tervező alkalmazásért
  • 2016 – az Arenim Technologies a CryptTalk hívástitkosító szolgáltatásért
  • 2015 – AImotive Informatikai Kft. az AImotive aiDrive kifejlesztéséért

„Számomra az innováció nem más, mint a környezetünkben megtalálható megoldások kombinálása olyan módon, hogy ezáltal valami újat hozzunk létre, ami megoldást jelent egy ismert problémára.”
Perényi András, CEO

A Webshippy víziója, hogy kiszervezett logisztikai szolgáltatásaival online kereskedelmet végző vállalkozásokat segítsen a növekedésben és céljaik elérésében. A cég által fejlesztett informatikai platform képes összekapcsolni a webáruházakat, a számlázókat és a futárcégek rendszereit és ezáltal minden eddiginél hatékonyabban látja el egy online shop minden rendeléskiszolgáló tevékenységét.

Az alapítók elégedetlenek voltak a fulfillment hazai helyzetével, ezért vágtak bele egy olyan szolgáltatás kiépítésébe, mint amilyet webáruház-tulajdonosként maguk is elvárnának. A cég a 2018 év alatt alkalmazottainak számát 5-ről 22-re növelte, ügyfelei 15-ről közel 200 -ra ugrottak és az év végi időszakban közel 40.000 csomagot szállított ki havonta.

Köszönetnyilvánítás

Hálásak vagyunk a Webshippy-csapat minden tagjának a lelkes és elkötelezett munkáért, ami ahhoz kell, hogy valóra váltsuk az álmot: azaz mások álmait, a magyar webshop-üzemeltetők vállalkozásait sikerre vigyük. Köszönjük ügyfeleinknek, hogy bizalmat szavaztak nekünk logisztikájuk kiszervezésével, és hogy együtt haladnak velünk a hazai e-commerce innováció útján.

Köszönjük az elismerést, részünkről ugyanezzel az elszántsággal haladunk előre 2019-ben is!

Picture of Gergő Benedek

Gergő Benedek

Startup-kommunikációs szakértő, sharing economy evangelista. 2002 óta blogol, nyughatatlanul kutatja a leginnovatívabb témákat és platformokat.

Kapcsolódó cikkek