CSR – együtt a gyermekekért, és a jövőért

Olvasási idő: 2 perc
Bátor tábor CSR

A vállalati felelősségvállalás, azaz CSR (Corporate Social Responsibility) egy olyan tevékenységet takar, amelyben a vállalkozók és vállalatok az üzleti tevékenységeik során szociális, környezetvédelmi vagy egyéb, a vállalkozás profilján túlmutató elköteleződésüknek adnak hangot.

A társadalmi és/vagy vállalati felelősségvállalásnak önkéntesen, törvényi kötelezettség nélkül tesznek eleget azok a lelkiismeretes üzletemberek, akik CSR szempontoknak is megfeleltetik cégeiket. Egy olyan jövőt formálnak, ahol a legkisebbtől a legnagyobb vállalatig mindenki kiveheti a maga önkéntesen vállalt részét például a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában vagy a fenntartható környezet megteremtésében. Támogatásukkal olyan fontos, országhatárokon átnyúló összefogás részeivé válnak, mely nagyon határozott célok mentén építi azt a társadalmat, amelyben élni, alkotni és dolgozni egyaránt jó. A CSR ma már olyan központilag is támogatott stratégia, ami a vállalatok és vállalkozások egyéni üzletpolitikáján túlmutatva, állami szinten is megvalósul.

Kire és miért esett a választásunk?

A Webshippy kiemelten foglalkozik CSR tevékenységgel; számunkra nagyon fontos, hogy a sikereinket megoszthassuk azokkal, akiknek támogatásra van szükségük. Idén a Bátor Táborra esett a választásunk.

Úgy gondoljuk, hogy azok a gyermekek és szüleik, akiket a Bátor Tábor felkarolt, olyan utat járnak be, amely példamutató lehet bárki számára. Talán sablon, hogy a gyermekekben rejlik a jövő kulcsa, de az biztos, hogy a Bátor Tábor támogatottjai hihetetlen akaraterőről, céltudatosságról és kitartásról tesznek tanúbizonyságot nap, mint nap. Ezek a tulajdonságok azok, amelyeket egyetlen felelősségteljesen gondolkozó és cselekvő ember sem nélkülözhet, legyen akár egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója, vagy egy kis, egyszemélyes vállalkozás tulajdonosa.

fulfillment támogatás a Bátor Tábor részére is!

A Bátor Tábor

Immár tizenhetedik éve szerveznek élményterápiás táborokat súlyosan beteg gyerekeknek és családjuknak. Foglalkozásaikon a táborozók olyan programokat próbálhatnak ki, amire máshol nem lenne lehetőségük. Lovagolhatnak, evezhetnek, íjászkodhatnak, sőt a magas kötélpályán kalandozhatnak mindezt teljes fizikai és érzelmi biztonságban. A művészetek különböző formáinak játékos gyakorlásával pedig a mentális és pszichés rehabilitációt biztosítják az itt táborozó gyermekek és szüleik számára. A Bátor Táborban ugyanis az egész családra figyelnek, és olyan turnusokat is szerveznek, ahova a gyerekek szüleikkel vagy testvéreikkel együtt érkezhetnek. Lélekmadár Táborukba olyan családokat várnak, akik betegség következtében vesztették el gyermeküket.

Miben segít a Webshippy?

A Bátor Tábor által üzemeltetett, hamarosan megnyíló webshopjuk termékeinek fulfillment szolgáltatását mi biztosítjuk, természetesen szuper kedvezményesen, hogy ezzel a munkafolyamattal nekik semmi gondjuk ne lehessen és biztosak lehessenek abban, csomagjaik pontosan érkeznek meg a vevőikhez. Öröm és büszkeség számunkra, hogy segíthetünk ebben nekik!

A hitük erőt ad!

Legyen szó gyermekről vagy felnőttről, a gyógyulásukba vetett hitük ereje napról-napra nő a szakértő segítségnek köszönhetően. Ha abból indulunk ki, hogy honnan és milyen állapotban érkeznek, a lelkierejük csodálatra méltó. A sorsközösség, a tudat, hogy nincsenek egyedül, magukra hagyatva, elképesztő energiákat szabadít fel bármely emberben. A gyermekek érett és tudatos, felnőtt emberhez méltó akarattal képesek megküzdeni a hétköznapi nehézségekkel. A Bátor Tábor támogatottjai egyenként is a bátorság és céltudatosság apró csodái. Tudni azt, hogy a mi segítségünk is előrébb viszi őket a teljes értékű, emberhez méltó élet felé, több mint ajándék.

Számunkra megtiszteltetés, hogy tanulhatunk tőlük, hogy hozzájárulásunkkal részeseivé válhatunk emberfeletti küzdelmeiknek, a Sorsot kihívó és maga alá gyűrő győzelmeiknek. Támogasd te is a bátrakat adód 1%-ával és tudd, hogy jó helyre megy!

Kitti Papp-Karakas

Kitti Papp-Karakas

Ecommerce és logisztika szakértő.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

61 cikk

Kedvező árú csomagküldés itthon és külföldön?
A Webshippy szolgáltatja!

Már a DPD is elérhető kínálatunkban, versenyképes árakkal és akár másnapi szállítással. Így már 7 futárcég közül választhatnak webshop partnereink és az ügyfelek.