Sikertörténet – Salatazo.hu

Bakonyi Orsolya a zöldségekben gazdag táplálkozás híve, a témáról régóta blogot vezet. Kilenc év írországi tartózkodás során inspirálódott, és hazatérve úgy döntött, a blogján elkezd forgalmazni egy Magyarországon még alig ismert termékcsoportot, a mikrozöldeket. A siker őt magát is meglepte, a webshop mellett most már viszonteladói is vannak. Amikor legutóbb árut hozott hozzánk Debrecen környéki otthonából, megkértük, hogy mesélje -e el nekünk sikerei titkát, és a Salatazo.hu történetét.

Kész is vagytok a beszállítással?

Persze, ezt szeretem ebben a szolgáltatásban, hogy mennyire rugalmas az egész. Én otthon beírom, hogy milyen fajta áruból hány darabot hozok, bepakolom az autóba, itt rárakják egy raklapra, utána pár napon belül bevételezik, és megjelenik az én online Webshippy alkalmazásomban a pontos tétel. És akkor ott mindent figyelemmel tudok kísérni. A háromnapos ünnep alatt rengeteg megrendelés volt, szerencsére, ezért is jöttem, fel kellett tölteni a készletet. Persze nem mindig én hozom, csak akkor jövök, ha más tennivalóm is van Budapesten. Ha nincs, akkor csak feladom futárszolgálatnak.

Szóval miről szól a Salatazo.hu?

Ez egy webáruház, ahol mikrozöld ültetőcsomagokat és a hozzátartozó egyéb termékeket árulok. Ez egy Magyarországon még egyedülálló koncepció. A “mikrozöldek” fiatal növényi hajtásokat jelentenek, amelyeket vegyszermentesen, 10-14 nap alatt, egész évben tudsz az ablakpárkányodon növeszteni. Salátákhoz, turmixokhoz, szendvicsekhez felhasználható, vagy akár kencék készítéséhez. Kéthetes állapotban vágjuk le őket, ami még “bébisalátának” is fiatal lenne, ezért hívjuk mikrozöldnek.

salatazo.hu fulfillment ügyfél

A mikrozöldekkel egyébként éttermekben már régóta lehet találkozni, dekorációként, vagy szabadon fogyasztható extraként, de mindössze néhány évvel ezelőtt végezték el az első olyan kutatásokat, ahol érdemben vizsgálták ezeket a növényeket és ekkor derült ki, hogy ebben az életkorban nagyon koncentrált a tápanyag, vitamin, ásványi-anyag, nyomelemtartalmuk. Ennek a hatására szépen begyűrüztek az tudatosan egészséges életet élők és így táplálkozók köreibe.

Ebben a körben, ahonnan az első vevőim többsége is kikerült, már ismert módszer volt például a csíráztatás és a csírák fogyasztása, de a mikrozöldek termesztése ahhoz képest is pofonegyszerű, tovább elállnak, és nehéz elrontani.

Pontosan mi a termék maga?

Komplett ültetőcsomagokat állítottam össze. A csomagban van három, újrahasznosított, méhviasszal bevont, víztartó ültetőtálca, és a biominősített magok bezacskózva. Ehhez van három préselt kókuszrost, ezek Indiából érkeznek. Vízbe áztatva akkorára duzzad, amitől pont megtelik a tálca egy morzsolható, földszerű anyaggal. Az összes magot, nagyon sűrűn beszórod a tetejére. Naponta kétszer locsolod a vízpermetezővel. Sötétben érdemes kezdeni, utána kitenni az ablakba amikor 2-3 nap után elkezdenek csírázni. Minden mikrozöldnek nagyon erős, a felnőtt növényre jellemző íze van, tehát a retek retekízű, a brokkoli brokkoliízű, és így tovább.

mikrozöld salatazo.hu webáruház termékfotó

Mivel foglalkoztál ezelőtt?

Közgazdászdiplomám van, voltam logisztikus, illetve egy könyvelőcégem volt, adótanácsadóként dolgoztam. Aztán 2005-ben külföldre költöztünk, két gyerekkel, majd 2014-ben visszaköltöztünk négy gyerekkel… A kinti vállalkozásunk Írország első sóbarlangja volt.

Honnan van neked ez a fogékonyságod az egészséges dolgokhoz?

Úgy kezdődött, hogy blogolni kezdtem a gyereknevelés mellett, abból nőtte ki magát a vállalkozás is. A mikrozöldekkel Írországban találkoztam, ott piacon árulták őket és turmixokat készítettek belőle, frissen lehetett venni. Elkezdtem kísérletezni vele. Az utóbbi években lett ez elérhető a pesti egészségtudatos átlagember számára is, tehát egy ideje része már ennek a köztudatnak.

Aztán hazajöttünk és a gasztroblogomból kivált a Salátázó blog, mert egyébként rájöttem, hogy itt Magyarországon szinte semmi nem tudunk a salátákról a fejes salátán kívül. Közben nőttek a gyerekeim és a hazatérés után azért már így négy gyerekkel főállású anyaként képzeltem el magam. Egyébként nagyon szeretek kertészkedni is, de hamar kiderült, hogy ahhoz mi túl sokat utazunk, az pedig állandó jelenlétet kívánna. A párom külföldön dolgozik, sokszor heteket van távol. Segítségem nincsen, nem is vágytam nagyon elmenni egy munkahelyre, de négy gyerek mellől egyedül nem is tudnék. Tudtam, hogy valamit online kell kezdenem magammal. De mi legyen, az főzőiskola? Iszonyatos indulóköltsége lenne. Mi lenne, ha a mikrozöldekkel foglalkoznék? Minél többet olvastam róluk, annál inkább megértettem, hogy többről van itt szó, mint hogy rászórjuk a szendvicsekre. Ezért a Salátázó blogon jeleztem, nálam elérhetőek ezek a termékek. Tesztidőszaknak tekintettem, kipróbáltam, érdekli -e ez az embereket. Kiküldtem az első hírleveleket, vettem tálcákat, akkor még tőzeg került beléjük, kiváltottam a vállalkozói engedélyt. És vették, illetve elég sok pozitív visszajelzés érkezett.

Ez mikor volt?

2017 decemberében.

Meglepett az érdeklődés mértéke?

Igen, nem számítottam rá.

bakonyi orsolya salatazo.hu

A termék tehát maga a csomag, amiben minden kompletten benne van, ami a mikrozöld neveléséhez kell?

Igen, minden. Kezdetben nem így volt, de elég korán a célom lett, hogy ne csak a webshopon keresztül tudjon működni, hanem egy bolt is ki tudja tenni a polcaira, ha szeretné. Így alakult ki, hogy hogyan csoportosítottam a csomagok tartalmát: a Turmixban a zöldturmixba finom növényeket raktam, a Saláta Alapban borsó és napraforgó van, tömegesebb növények, kiválók salátaalapnak. A Fűszeres Mixben lévőkkel meg tudsz szórni egy szendvicset, amitől ízletesebb lesz. A fodroskel pedig Írországban könnyen elérhető, nagyszerű növény, a világ egyik legjobb superfoodja, itthon viszont szinte ismeretlen. Ez lett a négy alapcsomag. A tavaly nyarat arra szántam, hogy a designt fejlesszem, terveztessem. Tavaly szeptemberben jöttem ki ezekkel a csomagokkal.

Elmondható, hogy ennek az ötletnek komolyabb befektetésigénye nem volt, igaz? Megkerested a megfelelő beszállítókat, és el tudtad kezdeni összerakni a terméket.

Nem volt többmilliós nagyságrendű, de ahogy növekszik a forgalom, úgy kell egyre nagyobb energiát fordítani a készletezésre, ezért egyelőre a bevételeket visszaforgatjuk az üzletbe. Nekem ugye minden alkotóelemet előre ki kell fizetnem, sokan viszont csak utólag fizetnek nekem, például a boltok.

Hogyan kell elképzelni az üzlet jövedelmezőségét, például el tudnád -e látni magad jelenleg, egyedül, ebből, ha nem egy családanyaként, melléktevékenység gyanánt lennél a Salátázó üzletasszonya?

Sok lehetőség van benne, mert sokan veszik céges ajándéknak is: ezt az irányt az elmúlt karácsonyi szezonban például még nem tudtam kihasználni. Ha egyedül lennék, egy magyar átlagfizetést már ki tudnék venni belőle, ha nem forgatnék vissza mindent most még.

Hogyan változott meg az életed a termék piacra dobás óta?

Nagyon. Volt egy átmeneti időszak, amikor a család apraja-nagyja ezt csomagolta. Még szerencse, hogy ilyen sok gyerekem van… Szeptember-októberben annyi megrendelés zúdult rám, hogy ugyan a terveim között szerepelt, hogy a munkának a logisztikai részét ki fogom szervezni, de arra nem számítottam, hogy egy-másfél hónapon belül ezt meg kell tennem, különben nem fogom győzni.

bakonyi orsolya salatazo.hu webshop fulfillment interjú

Tudtad, hogy létezik webshop fulfillment?

Igen. Már kismamaként teljesen beleástam magam az online világba, a marketingbe, magam csináltam a webáruházamat, Woocommerce alapon, mindent autodidakta módon. A legnehezebb az volt, hogy az első raktárkészletet eljuttassam a Webshippy-be. Az október-november őrült időszak volt, napi 16 órákkal. Mindenesetre, nem tudom, hogy ez a korral jár, vagy az anyasággal, de sosem akartam a vállalkozásom rabjává válni. Elkönyveltem, hogy ez a pár hét az életünkben most erről szól, ezt mindenki megérti, a gyerekek is, tudják, hogy miért csinálom, lelkesek voltak az én sikeremért. Öröm volt számomra, hogy ők látták az egészet, hogy hogyan indultunk, és milyen apró kis lépésekkel hová jutottunk. Volt is aki kérdezte, nem korai ezt kiszervezni, hiszen zsebrerakhatnád azt a pénzt… de nekem nem ért annyit az a plusz pénz, mint a gyerekeim, a családom élete, másrészt természetesen rögtön tudtam, hogy hová fogom tudni átcsoportosítani azt a rengeteg időt, amit a csomagolgatással töltök. A vállalkozás úgy fejlődik, ha én is fejlődök vele. Egy idő után az ilyen feladatokat le kell építeni, ki kell szervezni. A Webshippy-vel pedig tök jól működik a kommunikáció. A napokban fel akartam vinni új termékeket, és nem találtam, hol kell egy vonalkódot módosítani, ezért megkérdeztem írásban, és másnap jött a válasz, hogy “Hát ezt tényleg jól elrejtettük, beszélünk a fejlesztőkkel, hogy hogyan tudnánk láthatóbbá tenni.” Én is pont ugyanígy járom végig a lépcsőket, a visszajelzések alapján fejlesztettem a terméket, hogy kényelmesebb, jobb legyen. Én is megkérdezem a vásárlóimat pár hét után. Kinőttek? Nem nőtt ki? Ha nem nőtt ki, szóljon, küldünk másikat!” A Webshippy is felhívott, hogy “jó, most már itt vagyok pár hete, van valami gondom?” Nekem az tetszik, hogy fontos, amit én, az ügyfél gondolok.

Az üzletfejlesztésben mire csoportosítottad át azt az időt, amit a logisztika kiszervezése révén nyertél?

Ennek az egésznek a sikere nem csak a termékben rejlik, hanem abban, hogy megmutatom, hogy én hogyan használom. A honlapomon rengeteg recept, ötlet van, és az emberek imádják, szeretik. Nomeg persze egy jó nyálcsorgató ételfotó mindent visz. És rengetegen visszaküldenek képeket, leírásokat arról, hogy ők milyet növesztettek, tehát egymástól is tanulunk: de ezzel mind foglalkozni kell. Én abba raktam az energiámat, hogy az ötleteimet még jobban kommunikáljam.

Ahonnan indult végülis az egész…

Igen. Egy vállalkozásnak kell misszió. Sokan nem tudják igazán, hogy mi az. Évek óta foglalkoztat, mióta visszajöttünk, hogy mennyire kevés zöldséget esznek a magyarok. Itt van egy csodálatos agrárország, jó klímával, főleg Írországgal összehasonlítva széles spektrumon megterem zöldség-gyümölcs, és nem használjuk ki, esszük a kis pörköltünket, gulyáslevest, rántott húst… bocsánat, senkit sem megbántani akarok ezzel. És nem a trendi, fitt irányzatot akartam vinni, hanem négygyerekes anyaként egyszerűen tudtam, hogy a gyerekeim mit szeretnek….

bakonyi orsolya benedek gergő webshippy mikrozöld interjú

Várj, akkor a te gyerekeid szeretik a zöldségeket, maguktól?

Imádják. Legelik a mikrozöldet. Maguk vetik. A tinilányaim, ha hazaérnek és nincs főzve valami, akkor összeütnek egy salátát.

Mindenkinek, a saját szobájában, az ablakpárkányon, ott figyel a mikrozöld?

Igen! Úgyhogy ez alapján lett egy misszióm. Fellengzőshet tűnhet, de nagyon jó visszanyúlni ahhoz a nehéz időkben, hogy miért kezdted el. Amikor holtfáradt vagy és az egészet a hátad közepére kívánod, jön egy rosszindulatú ügyfél… Akkor erőt tudsz meríteni belőle. Elsőre ez nem tűnik egyértelműnek, de egy megfogalmazott misszió nagyon jó kapaszkodót nyújt, akkor is ha fent vagyunk, akkor is ha lent. Az a jó, hogy nekem ez az egész üzlet mellékszálként lépett be a blog mellé, tehát a küldetéstudatom már megvolt a bloggal, ahol recepteket tettem közzé.

Ez kiváló tanács lehet minden vállalkozás számára, mi is élünk ezzel a Webshippy-ben. Van még valami tanulság, amit más webshoposok figyelmébe ajánlanál?

Működés közben tudatosul csak igazán annak az igazsága, hogy minél többfelé jut el az üzenetem, annál több a megrendelés. Ha tudjuk, hogy valami jót csinálunk, ne féljünk megmutatni! Az internet nagyon sokféle lehetőséget ad. Én is még elég szűk területeken mozgok (Facebook hirdetések, Instagram, hírlevél, a weboldal mellett), mindenkinek érdemes átgondolni, hogy a saját vállalkozása közönsége felé hol vezet a legrövidebb út, és élni a lehetőséggel!

Érdekelnek hasonló tartalmak? Iratkozz fel a Webshippy Tudástárra!

AUTHOR

Benedek Gergő

Startup-kommunikációs szakértő, sharing economy evangelista. 2002 óta blogol, nyughatatlanul kutatja a leginnovatívabb témákat és platformokat.

All stories by: Benedek Gergő