Válsághelyzetből sikeres webshop – a viseljmaszkot.hu története

Olvasási idő: 5 perc
sikersztori

Forgács Szilveszter Gyula már fontolgatta egy ideje, hogy saját webshopot építsen, ám amikor 2020 tavaszán azt tapasztalta, hogy a minőségi maszkok iránti igénnyel nem bírja tartani a lépést a piac, akkor úgy döntött: majd ő megoldja. Így is lett, maszkok terén azóta is ő az egyik legerősebb e-kereskedelmi szereplő. Az indulás után nem sokkal a Webshippyhez fordult logisztikai segítségért, de pár héttel később már az új lehetőséggel,  a dropshippinggel is élve a belső piactér kínálatából bővítette a termékkörét, ezzel jelentős kosárérték-növekedést realizálva. Ma már az újabb dropshipping webshopjait készíti elő a debreceni vállalkozó, akivel átbeszéltük a gyors sikerhez vezető lépéseket. 

Mivel foglalkoztál ezelőtt, milyen helyzetben ért téged a vírus? Hogyan döntötted el, hogy maszkokat szeretnél árulni?

Prémium, környezetbarát autókozmetikát üzemeltetünk Debrecen belvárosában. Az internetes kereskedelem régóta érdekel minket, de amikor jött ez a vírushelyzet akkor feltűnt, hogy sokan kerültek nehéz helyzetbe. Köztük mi is, be kellett zárnunk. Mivel a költségeink fixek voltak, valamilyen megoldás után kellett nézni és azt tapasztaltuk, hogy nagyon nagy hiány van egyéni védőfelszerelésekből. Horroráron adták gyógyszertárakban az orvosi maszkot és alig lehetett a boltokban kapni fertőtlenítőt. Mi szerettünk volna ezen változtatni, országszerte elérhetővé tenni ezeket a termékeket, megfizethető áron.

Elindítottuk a webáruházunkat  www.viseljmaszkot.hu név alatt.  A rendelésszám rövid idő alatt akkorára ugrott, hogy már nem bírtuk kezelni, a csomagpontokra járkálni.

Ez volt az a pont, amikor felvettük a kapcsolatot a Webshippy-vel. Az első beszállítást személyesen intéztem, akkor meggyőződhettem a profizmusról a fóti csarnokban, rögtön elnyerte a bizalmamat a cég.

Az autókozmetikának volt webshopja, volt már ebben tapasztalatod?

Ez egy franchise, van webshopja, de nem mi működtetjük. Másoknak már segítettem webshopot működtetni, de sajátom még nem volt. 

Milyen lépésekben valósítottad meg az ötletedet?

Kontaktokat kerestünk, árajánlatokat kértünk, informálódtunk arról, hogyan kerülnek az országba ezek a termékek, illetve milyen tanúsítványok vannak, és ezek alapján sikerült kiépítenünk egy teljesen stabil ellátási láncot. Április 16-án indítottuk a webshopot, Shoprenter motorral. Tudom, hogy sok alternatíva van, de én szívesen szavaztam bizalmat egy magyar vállalkozásnak, és nem is kellett csalódnom, minden jól működik. A Webshippy-vel is a Shoprenteren keresztül találkoztunk először, a telepíthető alkalmazásokat vizsgálgatva. 

Egy olyan magyar importőrrel vettem fel a kapcsolatot, aki nagyon nagy mennyiségeket hoz be Kínából közvetlenül, ezért nincs extra közvetítői jutalék, emiatt jó az ár, amit folyamatosan még tovább tudtunk csökkenteni, a rendelési mennyiségek növekedésével. A korábbi tapasztalatokra alapozva Facebookon kezdtünk hirdetni, de nem sokáig, ugyanis a rendszer letiltotta a hirdetéseinket, mivel “kényes eseménnyel”, a COVID-járvánnyal kapcsolatosak. Ez aztán bekövetkezett a Google Adsben is, de itt hálistennek feloldották a tiltást amikor hitelesítettek lettünk. Árösszehasonlító oldalakon is megjelentünk, illetve hirdetési cégekkel is szerződtünk. Utóbbiak kevésbé voltak sikeresek, de az árösszehasonlítók igen, mivel jó árakat tudtunk biztosítani, tulajdonképpen ez jelentette számunkra az áttörést. 

De nem csak az ár, hanem a termékeink minősége is nagyon versenyképes volt már a kezdetektől fogva, mert csak úgy voltunk hajlandók forgalmazni valamit, ha többfajta tanúsítvánnyal rendelkezik, van róla  tesztriport, illetve amerikai és európai forgalomba hozatali engedélyei is vannak. Erre azért is szükség volt, mert rengetegen árultak hamisított terméket, ezért is szigorította ennyire a hirdetési szabályokat a Google és a Facebook is. Emiatt minőségben bárkivel fel tudtuk venni a versenyt, árban viszont jóval a konkurencia alá tudtunk menni.

Egy óriási vákuum volt a világpiacon is, most már ez kiegyenlítődött és minden szereplőnek jó árat és minőséget kell nyújtania, és persze készleten is kell lennie a termékeknek.

Sokan próbálkoznak hagyományos dropshipping webshop megoldással, de ott a Webshippy online piacterével  ellentétben a termékek beszállítása hetekbe telhet, szemben az 1-2 nappal, ami ránk jellemző.

Az elején még kisboltokba, gyógyszertárakba, orvosi segédeszköz-boltokba is bejárogattam, és kérdeztem, hogy tartanak-e maszkot készleten. Ha nemleges választ kaptam, akkor természetesen felajánlottam, hogy hozok.

Akkor rögtön viszonteladókkal is elkezdted a kereskedést.

Szükség volt a termékre. A vevőink körülbelül fele cég. Kisker és nagyker is vagyunk. 

Alapvetően milyen termékekkel indultatok?

Csak maszk és kézfertőtlenítő, semmi más. A dropshipping katalógusnak köszönhetően most már étrendkiegészítőket is forgalmazunk, illetve innen beszerzünk más fertőtlenítőszereket is, tőlünk pedig maszkokat vásárolnak más boltok. Nagyon jól működik, én nagyon szeretem magát az informatikai rendszert, ami a Webshippy és az online piactér mögött van. 

A dropshipping webshop rendszerben azt a lehetőséget láttam meg, hogy a meglévő partneregyüttműködéseink és vevőkörünk mellett egy teljesen új ügyfélkört is elérhetünk, olyan webshopokat, akik nem akarnak saját készletet tartani ezekből a termékekből. Ez érthető, mert úgy ugrált a termékek ára az elmúlt hónapokban, mintha a tőzsdén lennénk. Sok partneren láttam, hogy tízezres nagyságrendben maradt rajtuk maszk olyan áron, amilyenen aztán eladhatatlannak bizonyult. De így, hogy csak akkor kell kifizetniük a terméket nekem, amikor ők a saját boltjukban már értékesítették, ez egy biztonságos megoldás tud lenni a számukra. 

Pontosan mikor csatlakoztál a dropshipping szolgáltatáshoz, és milyen tervekkel? Említetted, hogy így elérhetővé tudod tenni a termékeidet másoknak, de a saját termékköröd bővítésére már ekkor gondoltál?

Az egész azzal kezdődött, hogy kiszerveztem a logisztikát a Webshippy-nek, mert napi három alkalommal járkáltam már csomagpontokra és nyilván nem tudtam olyan jó árat kapni a futárszolgáltatóktól, mint a Webshippy. A második fázis volt a saját termékkör bővítésének gondolata, és ezután tettük elérhetővé mi is a saját termékeinket a Webshippy online piacterének katalógusában. Ezeknek a körét tervezzük bővíteni is, magyar gyártmányú fertőtlenítőkkel, arcpajzsokkal például, más dropshipping webshop partnerek számára.

 

Hogyan döntötted el, hogy milyen dropshipping termékeket jeleníts meg a saját webshopodban? 

Őszintén szólva az egyik fő szempont az árrés volt, a másik pedig az, hogy valamilyen módon kapcsolódjon a már meglévő termékeimhez, tehát az egészségünk védelméhez, vagy a megelőzéshez. Ezért vettem fel főleg étrend-kiegészítőket és fertőtlenítőket a kínálatba. Nálunk remekül bevált ez a lehetőség, jól láthatóan nőtt az átlagos kosárérték az új termékeknek köszönhetően. Szeretnénk tovább működtetni ezt a boltot, amíg szezonja van, reméljük már nem sokáig lesz szükség ilyen mértékben ezekre a dolgokra.

De tervben van több új webáruház létesítése, ahová majd rengeteg egyéb dropshipping terméket szeretnék feltenni.

A Webshippy online piacterének kínálata többféle dropshipping webshop üzemeltetésére alkalmas. Ez a mai korban nagy tanulság szerintem: az ember ma már jobban jár, ha megbízik a szakértőkben, és kiszervezi nekik a munkát, mintha saját maga csinálná. Gyorsabb is, gazdaságosabb is. Kicsit hasonlít a termelési integrációkhoz, ez a platform összefogja az e-kereskedőket, mint ahogy mondjuk az Alföldi Tej a tejtermelőket, ezáltal együtt jobban tudjuk érvényesíteni az érdekeinket és egymásnak tudunk segíteni.

A webshopoddal egy világjelenségre reagáltál, nagyon radikálisan változtak a piaci viszonyok a fő termékeidet illetően. Ez azóta stabilizálódni látszik?

Én úgy tapasztalom, hogy a keresletet utolérte a kínálat, ennek eredményeként az árak csökkennek, de nálunk a volumen nőtt, változást nem okozott: olcsóbban kapjuk és olcsóbban is adjuk. 

Azért is ideális termék a maszk, mert csak rövid ideig használható, vagy ha mosható, akkor a betétet kell benne cserélni. Emiatt a vevőitek nagy része visszajár, igaz?

Igen, sokan vannak akik rendszeresen vásárolnak, de ehhez kell már részünkről a maximalizmus és a korrektség. Mi például elégedetlenség esetén mindent visszaveszünk, mindegy, hogy higiéniai termékről van szó, visszautaljuk, cseréljük. Az ügyfélszolgálaton mindennek rendben kell mennie, szerintem ezért vannak visszajáró ügyfeleink, akik tovább is ajánlanak minket. 

Említetted, hogy már készülsz az újabb dropshipping webshop projektjeiddel, el tudsz árulni a terveidből valamit?

Persze, nem nagy titok, nem kell hozzá jósnak lenni, hogy megállapítsuk, hogy az előttünk álló karácsonyi szezon nagyrészt online fog lezajlani, kevesebb plázában tobzódásra lehet számítani. Ezt a megnövekedő igényt szeretném kiszolgálni, ajándék jellegű termékekkel, első körben a Webshippy dropshipping katalógusából a Swarovski ékszerekkel szeretnék foglalkozni. 

Még mindig felszállóágban van az e-kereskedelem. Most már a nagyáruházaktól is lehet online vásárolni és egyre gyakoribb is, hogy online történik a vásárlás, nem élőben. Sokan dolgoznak otthonról, vigyáznak magukra és idősebb családtagjaikra. Egyre többen és többen vásárolnak online, most már a legidősebb korosztály is. Ők sokan fel szoktak hívni, és úgy adják le a rendelést. Végülis online vásárolnak, csak én gépelem be az adatokat. Egyre nagyobb a bizalom az online rendszerek felé. Persze van aki még kifizeti a felárat az utánvétért. Tudom, hogy nem szabad megszakítani a folyamatot azzal, hogy valamiben rugalmatlankodunk: hadd fizessen mindenki úgy, ahogy akar. 

Ezekkel a meglátásokkal nehéz lenne vitatkozni. Akkor szerinted ez még egy jó pillanat arra, hogy valaki saját boltot indítson? 

Igen, és az nem kerül pénzbe, hogy valaki elérhetővé teszi a webshopján a Webshippy online piacterének bizonyos termékeit, például a miénket. Csak akkor kell kifizetni, amikor már értékesítette, szóval nincs kockázat. Nem neki kell mérlegelni, hogy merjen-e most az adott árakon maszkot rendelni, vagy nem. Szerintem ez – a dropshipping webshop – most a legjobb a konstrukció, az eladások után fizetés, egy kereskedőnek ennél nem lehet biztonságosabbat ajánlani.

Picture of Gergő Benedek

Gergő Benedek

Startup-kommunikációs szakértő, sharing economy evangelista. 2002 óta blogol, nyughatatlanul kutatja a leginnovatívabb témákat és platformokat.

Kapcsolódó cikkek