2021 – a hihetetlen rekordok éve

Olvasási idő: 5 perc
2021_hihetetlen_rekordok_eve

Nem kisebb céllal vágtunk bele a 2021-es esztendőbe, mint hogy egy újabb szintre emeljük a hazai és régiós fulfillmentet, olyan innovációkat megvalósítva, melyeket még korábban senki sem tett meg Európában.

Ennek szellemében olyan hihetetlen mértékben sikerült fejlesztői csapatunkat megerősíteni, hogy az nem csak a terveink megvalósulását, de piacvezető szerepünk további erősödését is magával hozta. 

Sikerült olyan, meghatározó e-logisztikai technológiai céggé válni, amely folyamatos innovációs fejlesztéseivel új irányt mutat az e-commerce piacán nem csak Magyarországon, de európai szinten is. Ezt júniusban az első Webshippy Next eseményen meg is mutattuk, íme egy kis összefoglaló, ha még nem láttad:

Szó sincs azonban arról, hogy megelégedetten hátradőlnénk, hiszen rengeteg izgalmas tervünk van a jövőre nézve.

Robotizáció, automatizáció minden mennyiségben

Imádjuk munkatársainkat, de soha nincs belőlük elég, ezért igen hasznos, ha minél több folyamatunk automatizálva van és ezen a területen idén nagyot léptünk: robotizáltuk a picking folyamatot! Új robotjainkról írtunk is már korábban, most csak annyit mondanék, hogy többszáz kilométeres sétákat – ezáltal rengeteg időt – spórolnak meg nekünk, és még a hatékonyabb készletezésben is nagy segítséget jelentenek.

Itt azonban nem álltunk meg, hiszen ha már a robotok hozzák a kollégákhoz a termékeket, a megrendelések összeállítása után se kelljen gyalog eljuttatni azokat a csomagolóállomásokra: építtettünk hát egy szállítópálya-rendszert is! Itt megnézheted, hogyan épült fel, mindössze néhány hét alatt:

Ami eddig elképzelhetetlen volt: aznapi kiszállítás és licence lehetőség

Nálunk mindig történik valami olyan, ami hazai és régiós szinten újdonságot jelent, mondhatni ez éltet minket, hogy újra és újra fantasztikus innovációkkal lepjük meg az e-commerce világát.

Az eddig is természetes volt számunkra, hogy minden csomagot átadtunk aznap a futárszolgálatoknak, így másnapra teljesítettünk minden megrendelést, de idén ezt is újabb szintre emeltük: a 16 óráig leadott rendeléseket még aznap kiszállítjuk Budapest teljes területén, 18-22 óra között. Ez a Webshippy Prio.

Licelnse szolgáltatásunk szintén idén indult útjára, ezzel azoknak a nagyvállalatoknak szeretnénk lehetőséget biztosítani a legmodernebb e-logisztikai megoldásokra, akik nem tudják kiszervezni a folyamataikat, saját raktáraikban szeretnék alkalmazni a Webshippy szoftvert. Első stratégiai partnerünk a Trans-Sped volt, aki ezzel a megoldással szolgálja ki e-k ereskedelmi ügyfeleit, de 2021-ben a Praktiker raktáraiban is elindult a Webshippy rendszere. Óriási lépés ez és nagyon nagy lehetőségeket rejt magában.

A növekedést már magunk is alig tudjuk követni

A tavalyi év is nagyon lendületes volt, de idén minden területen megugrottak a számok. A fejlesztői csapat megtöbbszöröződött, de a vállalat minden részlegén legalább 20-30%-kal többen dolgoznak ma, mint év elején. Közeledünk a 200 főhöz, pedig tavaly még a 100 is hihetetlennek hangzott.

Augusztusban ezzel a remek csapattal ünnepeltük 5. születésnapunkat is, ahol öröm volt látni nemcsak a megnövekedett létszámot, de a jó hangulatot és a munkatársak fantasztikus összetartását is.

Az ügyfeleink száma is megduplázódott, jelenleg több mint 2000 partnerünk megrendeléseit kezeljük. Ennek megfelelően a csomagszámok is szinte havonta rekordot döntenek, így az év végé re már egy újabb raktár nyitása is elkerülhetetlenné vált: Nagytarcsán 3500 négyzetméterrel bővítettük kapacitásainkat.

Duplázás a dropshipping Marketplace-en is

Dropshipping szolgáltatásunk még csak második születésnapját ünnepli, de egyre népszerűbb, hiszen a nemzetközi versenytársakhoz képest óriási előny, hogy fulfillment szolgáltatást is biztosítunk, a termékek pedig hazai raktárban várják a megrendeléseket, így másnapi teljesítést tudunk biztosítani.

2021 januárjához képest közel kétszer annyi termék elérhető dropshipping katalógusunkban és mind a beszállítók, mind az értékesítő webshopok száma megduplázódott. A megrendelések számát tekintve pedig ennél is nagyobb növekedés, a decemberi csúcsszezonban volt olyan hét, amikor tízszer (!) annyi csomag ment ki dropshipping termékkel, mint a januári hetekben.

A rendszer sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan új partnerek csatlakoztak értékesítőként, mint az Aqua.hu vagy az Ipon.

3 000 000, azaz három millió csomag!

A napokban derül ki, hogy még idén lépjük át ezt a mérföldkövet, vagy január első napjaiban, de az biztos, hogy míg 2020-ban az egymillió csomagot ünnepeltük, idén már augusztusban elértük a kétmilliót, és alig néhány hónappal később már megvan a 3 000 000 csomag is. Őrületes növekedés, a raktárban dolgozó minden munkatársunknak nagy elismerés jár, hiszen rengeteg megrendelés teljesítését biztosítják – hibamentesen, napról napra.

2022-ben meghódítjuk Európát

A töretlen fejlődés 2022-ben sem állhat meg, és az idei év sikereit követően újabb, még nagyobb célokat tűztünk ki magunk elé.

A következő év legfontosabb lépése a nemzetközi piacra lépés lesz, a következő 3 évben legalább 5 országban fog működni Webshippy teljesítési központ. Ezek pedig Európa legmodernebb robotizált fulfillment center hálózatát fogják alkotni.

A legfontosabb célunk azonban, hogy jelenlegi és jövőbeli partnereink számára továbbra is minden pillanatban a régió legmodernebb fulfillment szolgáltatását biztosítsuk, egész Európában.

Picture of András Perényi

András Perényi

CEO, Webshippy Fulfillments - Kommunikációs szakember, digitális üzletfejlesztési tanácsadó, az Insomnia Reklámügynökség korábbi társtulajdonosa. 2013 óta foglalkozik online kereskedelemmel, eleinte saját webáruházakat üzemeltetett, majd egy új, automatizált rendelésfeldolgozási szoftvert fejlesztett.

Kapcsolódó cikkek