Dropshipping tapasztalatok – avagy az első fél év élesben

Olvasási idő: 4 perc

A Webshippynél fulfillment szolgáltatásunk mellett úgy éreztük, hogy a piacnak szüksége van egy olyan felületre is, amely a webáruházak számára a termékbeszerzést, a nagykereskedők számára pedig az értékesítést könnyíti meg. Így született meg 2019 decemberében 14 hónapnyi megfeszített munka eredményeként a dropshipping szolgáltatásunk, Magyarország első digitális nagykereskedelmi piactere, ahol hazai nagykereskedők ajánlatait gyűjtjük össze.

Termékkatalógusunk a webáruházat üzemeltető értékesítők számára ingyenesen elérhető, a kiválasztott termékeket pedig egyszerűen, néhány kattintással szinkronizálhatják saját webáruházukkal. A Webshippy Marketplace tehát órási segítséget jelent azoknak, akik webáruház indításán gondolkoznak, vagy a meglévő termékportfóliójukat szélesítenék. A gyártók és nagykereskedők szempontjából pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy termékeit könnyedén belistázzák egy több száz webáruházat elérő rendszerbe.

A piac igazolt

 

Elsőként fulfillment partnereinknek biztosítottunk lehetőséget arra, hogy a raktárunkban lévő termékeiket feltöltsék a Marketplace katalógusba, és felajánlják azokat értékesítésre más webáruházak számára is. Ezt követően pedig már külső beszállítók termékei is megjelentek az egyre bővülő katalógusunkban, akik vállalták, hogy az online piactéren keresztül értékesített termékeiket másnapra beszállítják a raktárunkba, így a kínálat mára már több, mint 17 ezer terméket tartalmaz.

A következő lépés a 2020-as Ecommerce Expo-ra való felkészülés volt, ahol a Webshippy mellett új dropshipping szolgáltatásunk már a nagyközönség előtt is bemutatkozott. Az értékesítők, és ezáltal a dropshipping tranzakciók száma ezt követően kezdett szignifikánsan növekedni, ami szintén magával hozta azt, hogy nagykereskedői oldalon is tovább nőtt az érdeklődés a szolgáltatás iránt.

A nagy termékkínálattal rendelkező beszállítók esetében, nehéz előre meghatározni, hogy partnerünknek mely cikkeket érdemes raktárunkban készleten tartani, ezért előzetes elbírálást követően prémium beszállítóink számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy termékeiket saját raktárukban tárolják. Ez azt jelenti, hogy azokat elegendő a webshopok felé történő értékesítést követő 48 órán belül beszállítaniuk a Webshippy teljesítési központjába. A naprakész adatszinkronizáció azonban a külső készletes prémium beszállítói státusz megszerzésének alapfeltétele. A partnerek által használt ERP, illetve készletkezelő program és a Webshippy rendszer összekötését és az élő készletadatok szinkronizálását API integrációval biztosítjuk, amellyel termékadatbázisukat, illetve a termékek adatait, képeit, leírásait és árait is egyszerűen átadhatják.

Milyen termékek találhatók a Marketplace katalógusban?

 

A kezdetek óta számos neves brand csatlakozott a beszállítói oldalhoz. A folyamatosan bővülő termékkatalógusunk jelenleg több mint 17 ezer terméket tartalmaz 20 fő- és több tucatnyi különböző alkategóriában többek között olyan neves beszállítóktól is, mint a Butlers, a Johnson’s, az Édesvíz kiadó, az Ilcsi vagy az OpticWorld. A nagy márkanevek mellett pedig olyan partnerek is képviseltetik magukat, mint a Bonsai és a Medito játék nagykereskedés, a Haffner24 mobiltartozék nagykereskedelem vagy a SAD Logisztikai és Online Média Kft. szinte minden termékkategóriára kiterjedő széles termékkínálatával.

A kínálatban egyaránt megtalálhatók prémium termékek, valamint könnyen és jó árréssel értékesíthető alacsonyabb árfekvésű árucikkek is.  

Melyek a legkeresettebb termékek?

 

A járvány hazai megjelenésével az e-kereskedelem forgalma az egekbe szökött, ez a tendencia pedig az online piactér forgalmi adataiban is megmutatkozott. A decemberi-februári kezdeti időszak összes tranzakcióinak száma 40-ről a következő három hónapban 521-re ugrott. A márciusi átlagos kosárérték pedig 3362 forintról júniusra 6663 forintra emelkedett. 

A járvány-helyzet miatt jól láthatóan megnőtt az igény a kézfertőtlenítők és a maszkok iránt. Szintén ez idő alatt nőtt meg a szezon közeledtével a medencék és medence kiegészítők iránti kereslet is. Az indulás óta a legnagyobb rendelés is éppen egy medencetisztító robot volt 217 717 ezer forint értékben. 

A legkeresettebb termékek Top 10-es listáján a maszkok, fertőtlenítők és medence kiegészítők mellett helyet kapott még a szépségápolás és egészség kategóriából a tartásjavító hátpánt, a hidratáló arcmaszk, a folyékony szappan; ajándékozás kategóriából az ékszer; divat kategóriából az okoskarkötő; illetve kerti bútor kategóriából a függőágy.

Eddigi eredményeink a számok tükrében

 

Az elmúlt három hónapban a beszállítók száma is közel kétszeresére nőtt. Március elején még csupán 90 nagykereskedőnek volt aktív terméke a katalógusban, június végére pedig már közel 200 beszállító ajánlatai közül válogathattak a webáruházak és az influencerek. 165 nagykereskedőtől már listáztak be terméket, 60 pedig már sikeresen értékesített a Marketplace rendszerén keresztül, tehát kimondható, hogy a modell igazolta magát és egy teljesen új lehetőséget nyitott itthon a nagykereskedők számára.

Az online piactér termékkatalógusában az aktív termékek száma több mint 17 ezer, amiből már közel 15 ezer terméket listáztak be a kiskereskedők.  Jelenleg csaknem 12 ezer értékesíthető termék jelenik meg a katalógusban. Elmondható, hogy a nagykereskedők által belistázott cikkek közül egy terméket átlagosan 7 dropshipper kezd el értékesíteni. 

Ahhoz hogy a nagykereskedők ajánlataikat vonzóvá tegyék a kiskereskedők számára fontos, hogy az egyes termékekhez megfelelő minőségű képet és termékleírást csatoljanak valamint ugyanilyen fontos az is, hogyan határozzák meg a nagykereskedelmi árat, hiszen a kiskereskedők a magasabb profit érdekében általában előnyben részesítik a jó árréssel értékesíthető termékeket. Általánosságban elmondható, hogy ha egy nagykereskedő a fenti szempontokat figyelembe veszi, akkor azzal számolhat, hogy termékét az értékesítők egyharmada belistázza majd. 

A Marketplace rendszerében jelenleg a 318 értékesítő szerepel, akik már listáztak be terméket, közülük 189 dropshipper rendelkezik már élő szerződéssel is, közülük 71 pedig már sikeresen értékesítettek valamilyen terméket. Az indulás óta pedig már több mint 460 féle termék került eladásra.

Hogyan tovább

 

Az online piactér az egyik legnagyobb fejlesztésünk a Webshippy alapítása óta és kimondhatjuk, hogy egy merőben új megközelítést alkalmazva egy teljesen egyedülálló, új dolgot teremtettünk a piacon. Mivel egy teljesen különálló projekt, ezért kvázi “startup”-ként tekintünk rá és mint ilyen, kijelenthetjük, hogy túl van a “product-market-fit” fázison és validálta létjogosultságát. A beszállítók nagyarányú érdeklődése és az értékesítők rohamszerű csatlakozása arra enged következtetni, hogy noha van még min fejleszteni, a piacnak szüksége volt egy ilyen termékre, ami merőben új alapokra helyezheti a e-kereskedők, influencerek és a különféle beszállítók közötti kapcsolatot.

A továbbiakban a további nagykereskedők bevonásán lesz a legnagyobb hangsúly, valamint szoftveres oldalról a termékkatalógusban történő böngészés élményét szeretnénk fejleszteni.

Picture of András Perényi

András Perényi

CEO, Webshippy Fulfillments - Kommunikációs szakember, digitális üzletfejlesztési tanácsadó, az Insomnia Reklámügynökség korábbi társtulajdonosa. 2013 óta foglalkozik online kereskedelemmel, eleinte saját webáruházakat üzemeltetett, majd egy új, automatizált rendelésfeldolgozási szoftvert fejlesztett.

Kapcsolódó cikkek