Sikertörténet – Manfréd és Anton

Téti István gyerekkönyv-sorozatának első része tavaly jelent meg, néhány héttel ezelőtt pedig a nyolcadik kötetet mutatták be. A széria mára több iskolában kötelező, vagy ajánlott nyári olvasmány lett. István egy év leforgása alatt a semmiből lett az egyik legkeresettebb gyerekkönyv-szerző. Mivel korábbi vállalkozásával is a Webshippy partnere volt, minket bízott meg a könyvei internetes rendeléseinek kezelésével is. Nyilvánvaló volt, hogy döbbenetes sikertörténetének utána kell járnunk. Úgy gondoltuk, mégha a saját könyvek írása nem is egy tipikus webáruház-alapítós történet, biztosan le tudunk vonni értékes tanulságokat, ha leülünk vele beszélgetni. Így is lett.

Az e-kereskedelmi sikersztoriknál gyakori közös vonás, hogy saját indíttatásból keresnek megoldást az alapítók egy problémájuk megoldására. Vicces, de dacára annak, hogy egy könyv megírásáról és piacra dobásáról van szó, ez a te esetedben sincs másként, nem igaz?

Tényleg így történt. Amikor a nagyobbik fiam nagycsoportos volt, a félévi szülői értékelésen javasoltak a nevelők néhány könyvet esti olvasáshoz, önbizalomnövelés, kitartás és egyéb témákban. De nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna, innen jött az ötlet, hogy írjak neki egyet én. Nagyjából 17 éves korom óta tudom, hogy író leszek. Írtam verseket és novellákat, de egyiket sem jelentettem meg. Semmi más célom nem volt a Manfréd és Anton történetekkel sem ekkor még, csak az, hogy írjak valamit, ami a fiamnak szól. Az első fejezet az Apa kése volt, amit felolvastam neki, de nem árultam el, hogy én írtam, mert nem akartam, hogy az elfogultság befolyásolja.. Annyit mondtam, hogy majd lesz egy könyv, még nem jelent meg, de az elejét már le tudtam tölteni az internetről. Végigülte síri csendben, pedig általában járkál, játszik felolvasás közben. Nagyon lekötötte és nagyon érdekelte. Kérdezte is, hogy mikor jön ki a folytatás. Miután elaludt, leültem és megírtam a második fejezetet. Ezután is mindig kérdezte, hogy mikor jön a következő rész. Ha éppen nem lettem kész az újabbal, akkor azt kérte, hogy olvassak fel egy régebbit. Folyon tudakolta, hogy mikor jelenik meg az egész könyv. Végülis ez adta az ötletet arra, hogy jó, akkor készítsünk illusztrációkat és legyen ebből egy igazi könyv.

Ebben az időpillanatban egyébként mivel foglalkoztál?

Egyrészt étrend-kiegészítők bérgyártását végeztük, egy másik cégben pedig volt egy sport táplálék-kiegészítő márkánk. Ez kötötte le minden időnket, mellette éjszakánként írtam a történeteket.

Egész életedben vállalkoztál?

Igen, viszonylag fiatalon kezdtem, nulláról. Vállalatszervezést, menedzsmentet tanultam autodidakta módon és tanfolyamokon. Felvett egy nagyobb cég, ahol ezt gyakorlatban alkalmazhattam, és onnantól kezdve más cégeknél is dolgoztam szervezetfejlesztési vezetőként. 27 lehettem amikor az első cégemet alapítottam, ott ismerkedtünk össze Patríciával. Azóta együtt dolgozunk, indítottunk közös céget és most férj-feleségként élünk, mindenben együttműködve.

Mivel foglalkozott az első cégetek?

E-kereskedelemmel. Műszaki cikkeket forgalmaztunk, még a magyar webáruházak hőskorában. Aztán alapítottunk egy kommunikációs ügynökséget, kampányokat terveztünk és hajtottunk végre.

Honnan jött az étrendkiegészítők ötlete?

Mindig is jellemző volt ránk az egészséges életmód iránti érdeklődés, figyelemmel kísértük, milyen sporttáplálék-kiegészítők vannak, és érdekesnek láttuk a piacot, úgyhogy belevágtunk. Magamnak is akartam sportolás mellé egy olyan terméket, amiben tényleg minden tökéletes, ezért hoztuk létre a saját márkánkat. Szakemberek rakták össze a specifikációt, megvolt a kapcsolatunk a gyártókhoz európai szinten, és építettünk rá egy márkát.

Egyébként milyen iskolát is végeztél?

Faipari technikumot.

Igen, sejtettem az elbeszélésed alapján, hogy a magad útját járva szerezted meg a szükséges szakértelmeket.

Sokáig kerestem az utam. Egy kis nógrád megyei faluból költöztem Budapestre, 19 évesen. Mint a mesében, elmentem szerencsét próbálni. Semmim nem volt, se tőkém, se ismerősöm, csak jöttem a nagyvárosba, azzal, hogy én itt valamit csinálni fogok. Ennek megfelelően az első évek persze kemény munkával és sok nélkülözéssel teltek, de a szándék mindig megvolt bennem, hogy vigyem valamire. Sok új ismeretséget kötöttem, igyekeztem mindenkitől tanulni: egy idő után egyre több olyan emberrel hozott össze a sors akiktől egyre többet tanulhattam. Mindig is akartam saját céget. A szervezetfejlesztéssel mindent megtanultam arról, hogyan kell felépíteni egy vállalkozást.

Aztán jött Patrícia, aki az elejétől kezdve sokat hozzátett az életemhez. A kezdetektől fogva az volt jellemző hogy kiegészítjük egymást a magánéletben és az üzletben is. Tudjuk, hogy sokan mondják, hogy nem jó párként együtt dolgozni, hát, a mi esetünkben ez megcáfolodótt. Mi nem is tudnánk máshogy. A közös célteremtés mindig fontos volt közöttünk.

Negyven éves koromra, tavaly ősszel jött el az a pillanat, amire a kezdetektől fogva vágytam: mindent abbahagytam és csak az írással kezdtem foglalkozni. Az első évemben igyekeztem kipihenni az elmúlt tíz év fáradalmait, folytattam a sorozatot, és elkezdtem az óvódáskorúaknak szóló Anton-szériát.

Nyilván a két fiamról mintáztam a két karaktert, de nem az ő történeteiket írtam meg, hanem csak beleraktam olyan vonásokat, amelyekben esetenként magukra ismerhetnek. Most már eljött az idő arra, hogy a felnőtteknek is írjak, először novelláskötetben gondolkodtam, de végül belevágtam egy regénybe. Az első fejezetek visszajelzései jók, a tesztolvasók ennél a könyvnél is várják a folytatást…

Visszatérve az első könyre, megírtad az első kötetet, ezután mi történt, mik a következő lépések ilyenkor?

A gyerekeim, az óvóbácsi és az ismerőseink után az első elgondolkodtató visszajelzés egy pedagógustól érkezett, aki szerint pont ilyenre van szüksége az ilyen korú gyerekeknek, ezért mindenképp javasolta, hogy adjuk ki és hogy folytassam. Amikor elkészültem az írással, levédettük a szellemi tulajdont, ezután elkezdtünk illusztrátort keresni. Kicsit képregényes, nem nagyon gyerekes rajzokat akartam, mert maga a könyv is már inkább a nagyobbaknak szól. Volt több tesztelés, próbálkozás, egészen addig amíg megtaláltam Szabó Celesztin munkáit. Akkor tudtam, hogy nekem ő kell. Nem volt könnyű megszerezni őt. Eleve meglehetősen nehéz elérni, de emellett amerikai képregényeken is dolgozik, nagyon elfoglalt. Szerencsére sikerült megegyeznünk, csak 10 képet kértünk és eltoltuk kicsit a kiadás időpontját, aztán sikerült rábeszélnem még 10 képre, amihez már hátteret sem kértem, csak meglegyenek. Megcsinálta, lelkiismeretesen, nagyon ügyesen. Azóta is együtt dolgozunk. Patríciának már megvolt a gyakorlata a nyomdákkal való munkában, a másik cégből voltak grafikusaink, akiket a nyomdai fájlok előállításával tudtunk megbízni. Ugyanígy voltunk a webáruház építésével is.

Saját kiadásban jelennek meg a könyvek, igaz?

Igen, mindig úgy jártunk jól eddig, ha csak mi ketten dolgoztunk valamin Patríciával, ha partnereket kellett bevenni, akkor az mindig problémásabb volt. Egyszerűen felvettük tevékenységnek a táplálék-kiegészítő cégünkben a könyvkiadást, az internetes kis- és nagykereskedelem pedig már eleve benne volt. Ezen kívül utánajártunk mindennek, ami még ezzel jár, például, hogy hová kell küldeni a köteles példányokat, hogyan kell ISBN-számot igényelni és minden egyebet. A könyvnek készítettünk egy weblapot és Facebook oldalt, megosztottuk az ismerőseinkkel és onnantól gyorsan terjedt. Csak jöttek-jöttek a megrendelések, és utána a pozitív visszajelzések. Nyáron jelent meg az első kötet és novemberben a második, ami még jobban fogyott, illetve már ősztől rendelt az első olyan iskola, ahol kötelező olvasmányként felvették a tanrendbe. Ez azóta is egyre többször megtörténik, vagy a szülők, vagy a tanárok kezdeményezésére. A megrendelések kezelésére persze felkészültünk, és eleve a Webshippy-be vittük a könyveket. Amikor bejön egyszerre négyszáz megrendelés, azt hogy csomagolnánk időben különben?

Ezek szerint már volt tapasztalatotok a kiszervezett logisztikával.

Az előző cégünkben magunknak intéztük a logisztikát kezdetekben, és az volt a tapasztalatunk, hogy követhetetlenné válik egy idő után. A tárolást, a beérkező rendeléseket és a kimenő csomagokért érkező futárok kezelését összeegyeztetni olyan feladat, aminek az elvégzése során az ember egy idő után óhatatlanul elveszti a fonalat. Régebben egy Drupal-webáruházunk volt, ami sok nehézséggel járt – ha kellett valamit változtatni, ahhoz fejlesztő kellett, akit nem mindig tudtunk időben elérni, ezért túl sok időbe és pénzbe került minden módosítás. Váltani akartunk, így az interneten keresgélve bukkantam Perényi András blogjára, ahol a Shopify megoldásairól írt, arról a szolgáltatóról, ami iránt éppen érdeklődtem én is. A blogon sok hasznos dolgot megtudtam a témáról, és aztán olvastam egy posztját arról, hogy elindult egy új cége, a Webshippy, ami webáruházak válláról veszi le a teljes logisztika terhét. Nem kell raktározni, csomagolni, számlázni, mindent megcsinálnak automatikusan. Ez az egész nagyon meggyőző volt számomra, írtam neki egy levelet, hogy mi is ilyen webshopot szeretnénk, illetve érdekelne a logisztika kiszervezése is, bár őszintén szólva úgy voltam vele, hogy nem létezik, hogy megérje egy ilyen szolgáltatást igénybevenni… Aztán megkaptuk az ajánlatát, összevetettük a saját rendszerünkkel, és láttuk, hogy ez nekünk nagyon jó lesz. Úgyhogy amióta Shopify-alapokon áll a rendszerünk, azóta dolgozunk a Webshippy-vel is. Az előző együttműködésünk tapasztalatai alapján nem volt kérdés számunkra soha, hogy ha bármilyen más webshopot nyitunk, akkor is velük fogunk dolgozni, ezért egyből ide hoztuk be a könyveket is.

István, ha összegzem magamban az elhangzottakat, te igazából 19 évesen üres zsebbel elindultál a faluból, és 20 év alatt cégeket építettél fel, családot alapítottál, aztán full-time íróvá váltál, amire mindig is vágytál – ez azért egy elég egyértelmű sikertörténet. Sokmindent lehetne kérdezni arról, hogy mi a titkod: én most az emberekre lennék kíváncsi. Kinek vagy hálás és miért?

Az első az anyukám. Tőle kaptam olyan erkölcsi alapokat, amelyek aztán meghatározták az életemet. Gyerekkoromban Jockey és Bobby Ewing példáján keresztül mérlegelhettem, hogy esetleg az önzőbb utat kellene választani, akkor, amikor majd kiröppenek otthonról. A neveltetésem segített abban, hogy mindig a becsületes úton maradva küzdjek meg a céljaimért. Nem bánom egyébként, mert a küzdelmes út is élvezetes volt. Jó visszagondolni arra, hogy VIII. kerületben béreltünk egy szobát öten, kimentünk reggel a józsefvárosi piacra fogkrémeket venni és azzal házaltunk, hogy aztán legyen pénzünk a napi kajára. Nem tragikusan fogtuk fel, jól éreztük magunkat közben, kihívás volt.

A másik ember egyértelműen Patrícia. Az első közös vállalkozásunk pár hónap alatt sikeres lett, nélküle már ez is lehetetlen lett volna. Mindig 50-50 százalékban raktuk össze a tudásunkat, egymást kiegészítve haladtunk előre. Jelenleg már nem együtt dolgozunk, hiszen én írok, ő viszont viszi az összes egyéb olyan feladatot, amit ő szeret, mindenkinek megvan a maga boldogsága és mégis egy kerek egészet alkotunk. Mindig szimbiózisban éltünk, nem tudnánk egymás nélkül működni. Tök jó hogy vannak ezek a könyvek és foglalkozhatok az írással, de semmire sem mennék Patrícia nélkül, akik a gyártástól kezdve a kiadáson át a logisztikáig minden egyebet megcsinál ami kell hozzá. És persze ott vannak még többtucatnyian, akiktől az utam során valamit megtanultam és akiknek örökre hálás lehetek – csak ez az a két ember, akiket feltétlenül kiemelnék.

Sokan kérdezték tőlem már, hogy mi a titok, és ha össze kéne foglalni, akkor azt mondanám, hogy a kétség nélküli szándék. Mindig megvolt a nagyon erős szándékom valamire, amit el akartam érni, és sosem volt kétségem abban, hogy ez sikerülhet, ha keményen dolgozom. Ez a gondolat segít felkelni, ha éppen elesek. Nekem az alapvető célom mindig az volt, hogy író legyek. De írni csak akkor tudok nyugodtan, ha az egzisztenciámat már megteremtettem, ahhoz pedig fel kell építenem valamit, ami önműködővé tud válni. Először meg kellett alapoznom magam, küzdeni sok éven át, de tudtam, hogy akkor már sokkal könnyebb lesz minden, amikor már nem kell foglalkoznom a mindennapi kihívásokkal.

Érdekelnek hasonló tartalmak? Iratkozz fel a Webshippy Tudástárra!

AUTHOR

Benedek Gergő

Startup-kommunikációs szakértő, sharing economy evangelista. 2002 óta blogol, nyughatatlanul kutatja a leginnovatívabb témákat és platformokat.

All stories by: Benedek Gergő