Több, mint egymilliárd forintot fektettek a Webshippybe, irány a nemzetközi piac

Olvasási idő: 2 perc
webshippy_befektetes_nemzetkozi

A Webshippy küldetése az alapítástól kezdve az volt, hogy a webshopokat segítse a növekedésben, a versenyképességük javításában és a céljaik elérésében. Ezt a küldetést nemrég nemzetközi szinten is elkezdtük megvalósítani, mikor megnyitottuk első, Pozsony melletti raktárunkat. A víziónk, hogy egész Európában segítsük az online kereskedőket, ne csupán átvegyük tőlük a logisztika terheit, hanem olyan innovatív szolgáltatásokkal támogassuk őket, melyek által olyan minőségű kiszolgálást tudnak vásárlóiknak biztosítani, amit korábban csak a legnagyobb online plázák engedhettek meg maguknak. Hisszük, hogy az a webshop, aki a Webshippyhez szervezi ki a logisztikáját, többet tud eladni, mint a konkurense, hiszen a hosszú távú siker titka a boldog, visszatérő vásárló.

Ezen vízió további megvalósítását támogatja a DayOne Capital kockázati tőkealap, valamint több, szakmai magánbefektető tőkeemelése, akik összesen 3 millió Eurós befektetést eszközöltek a Webshippybe.

A Webshippy látszólag egy logisztikai cég, de valójában egy innovatív tech startup vagyunk, közel ötven fős IT csapatunk azon dolgozik, hogy az általunk képviselt webáruházak mögött minden időpillanatban a legmodernebb logisztika álljon.

Olyan, robotizációval támogatott raktármegoldásokkal dolgozunk, amivel a piacon elérhető legalacsonyabb hibaszázalék mellett tudjuk megvalósítani az e-logisztikai kiszolgálást. Innovatív technológiai és folyamatfejlesztéseink révén ügyfeleink aznapi, vagy akár egy órán belüli kiszállítást is tudnak nyújtani a vásárlóiknak. Nagykereskedelmi piacterünkön keresztül pedig többszáz beszállító kínálatából válogathatnak és tetszőlegesen bővíthetik portfoliójukat olyan termékekkel, amiknek beszerzési árát elég azután kifizetni, miután eladták őket.

webshippy robot

A Webshippy az elmúlt évek alatt piacvezetővé vált Magyarországon, kiemelkedő minőségű szolgáltatásaink révén ma már a legnagyobb hazai márkák is minket választottak és a kiszervezett logisztikai piac több, mint 50% -át képviseljük.

Hisszük, hogy ezt a minőséget nem csak Magyarországon, valamint a környező országokban, de európai szinten is fel tudjuk építeni és egy nemzetközi fulfillment center hálózat kiépítésével tovább segíthetjük ügyfeleinket, hogy olyan csomagszámokat érjenek el, amiről indulásukkor talán nem is álmodtak.

A DayOne Capital az egyik legsikeresebb magán tőkealap Magyarországon, szakembereiktől a cég nem csak anyagi, de szakmai támogatást is kap a nemzetközi terjeszkedésben. A DayOne által vezetett körhöz olyan magánbefektetők is csatlakoztak, mint Szórád Gábor, a DeliveryHero (előző nevén Netpincér) korábbi európai igazgatója, valamint Kovách Anton, az egyik legsikeresebb hazai technológiai cég, a Shiwaforce alapítója. Szaktudásuk hatalmas érték a Webshippy számára, hogy a nemzetközi terjeszkedés, valamint az IT csapat hatékonysága megfelelő szinten legyen támogatva a elkövetkezendő években.

A befektetés hátteréről és a Webshippy terveiről részletesen is olvashatsz a Forbes júliusi számában!

András Perényi

András Perényi

CEO, Webshippy Fulfillments - Kommunikációs szakember, digitális üzletfejlesztési tanácsadó, az Insomnia Reklámügynökség korábbi társtulajdonosa. 2013 óta foglalkozik online kereskedelemmel, eleinte saját webáruházakat üzemeltetett, majd egy új, automatizált rendelésfeldolgozási szoftvert fejlesztett.

Kapcsolódó cikkek