Webshippy Prio: aznapi kiszállítás bármely webshopnak – ismerd meg az innovációt, ami ezt lehetővé teszi

Olvasási idő: 3 perc
aznapi_kiszallitas_webshippy_prio

Az idei év legjelentősebb e-logisztikai fejlesztései közé tartozik Webshippy Prio névre keresztelt szolgáltatásunk, melyet – más jövőbe mutató projektekkel együtt – június 30-án a Webshippy Next’21 eseményen ismerhettek meg az e-kereskedelem innovációi iránt érdeklődők. A 2021 őszétől élesedő szolgáltatás nem kevesebbet ígér, mint hogy a Webshippy valamennyi ügyfele képes lesz aznapi kiszállítást nyújtani a vásárlóinak, mégpedig általában a normál kiszállítás áráért.

Az online kereskedelem világszinten a szállítási idők rövidítésének irányába halad. Az aznapi kiszállítás azonban jelenleg még igen összetett, sokrétű kihívást jelent a logisztikai piac hazai szereplőinek.

Ugyan vannak már olyan szállítmányozó cégek, akik képesek viszonylag rövid idő alatt eljuttatni csomagokat a megrendelőikhez – ilyenek például a Wolt vagy a Netpincér delivery as a service szolgáltatásai is – a nehézséget mégis az jelenti, hogy a legtöbb esetben még ezek a hálózatok csak pár kilométeres hatótávolságon belül tudják teljesíteni a kiszállítást, az összekészítés és csomagolás terhe pedig az eladóra hárul.

Aznapi kiszállítás földrajzi korlátok nélkül

A logisztikai folyamatok zömében három problémakörre fókuszálnak: hol tartózkodik a vásárló, hol van a megrendelni kívánt termék fizikailag, és van-e olyan futárcég, aki ezt a terméket képes kiszállítani.

Amikor a Webshippy Prio-n dolgozni kezdtünk, az érdekelt minket, hogy van-e olyan innovatív megoldás, amivel a chek out folyamat során megmutathatjuk a vásárlónak azt, hogy az adott kosárban lévő terméke a megadott szállítási címre milyen szállítási módokon és mennyi időn belül juthat el? A lefejlesztett rendszer minden lényegi ponton újdonságok kínál az eddig megszokott e-logisztikai folyamatokhoz képest.

Webshippy Prio – 3 részből álló komplex innováció az e-kereskedelemben

  1. Innováció:

    A már működő budapesti belvárosi raktár mintájára úgynevezett dark store hálózatot alakítunk ki a vidéki nagyvárosokban azzal a céllal, hogy onnan megvalósítható legyen a termékek gyors kiszállítása. A hálózat készleteinek feltöltését a budapesti teljesítési központokból irányítjuk majd, a készletek optimalizálását pedig a Webshippy rendszere fogja végezni a fogyasztói igények alapján.

  1. Innováció:

    Saját üzemeltetésű aznapi kiszállítási szolgáltatás: a délután 4 óráig megrendelt termékek még aznap este 6 és 10 óra között kiszállításra kerülnek Budapest egész területén.

    Míg a legtöbb fuvarszolgálat úgy működik, hogy felveszi a csomagot, azt elviszi a depóba, és csak másnap, újraszortírozás után viszi ki a csomagot a címzettnek, addig a Webshippy maga a depó.

    A csomagolást követően késlekedés nélkül elindíthatjuk futárainkat, így még aznap kézhez kapják a megrendelt árut a vásárlók.

Mindehhez olyan szoftvert használunk, amivel:

  • optimalizálni tudjuk a címek közti távolságot, ezzel csökkentve a szállítási időt,

  • automata értesítéseket tudunk küldeni a kiszállítás közben,

  • live trackinggel követhetővé tudjuk tenni a csomag útját, és a vevő böngészőjén keresztül élőben nézheti, hol jár a futár, akár elé is siethet a kapuba.

  1. Innováció:

    Szállítási mód választó plugin
    Fejlesztői csapatunk megalkotta azt a plugint, ami képes visszaadni a ténylegesen elérhető szállítási módokat. Az összes ismert webshopmotorhoz csatlakoztatható kompakt megoldásnak köszönhetően a vásárlók a kosár oldalon kapnak visszajelzést arról, hogy az adott kosárban található termékeket melyik raktárból, milyen időablakban, milyen futárcégek által, és nem utolsósorban milyen díj ellenében tudják kiszállíttatni.

Webshippy Prio

Terveink szerint a Webshippy Prio még 2021-ben korszakváltó változások irányába mozdíthatja el a hazai logisztikát. A fővárosi indulást követően a vidéki nagyvárosokra is kiterjesztjük ezt a rendkívül gyors reakcióidővel működő kiszolgáló rendszert, az országos lefedettség pedig új távlatokat nyithat az e-kereskedelemben.

Ha szeretnél még többet tudni erről, nézd meg Perényi András és Pál Marcell előadását a témáról a Webshippy Next’21 eseményen:

Válóczy Edina

Válóczy Edina

PR és kommunikációs szakember, szárnyait próbálgató dropshipper. Éppúgy hisz a történetmesélés erejében, mint az adatvezérelt digitális marketing szemléletben.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

61 cikk

Pillants be a webshopok jövőjébe!

Online raktártúra a Webshippy központjában

Minden, amit a kiszervezett logisztika működéséről tudnod kell.