Webshop konverzió növelés egyszerűen: így adj el (még) többet!

Szépen repeszt a magyar e-kereskedelmi szektor, ez kétségtelen – ám egy kutatásból kiderült, hogy a nemzetközi átlagot messze alulmúló konverziós rátával dolgoznak a magyar webshopok, és van egy még ennél döbbenetesebb tény is: nagyon kevesen mérik a saját rátájukat! Úgy néz ki, hogy még a mostaninál is sikeresebbek lehetnének a magyar webáruházak, úgyhogy ebben a cikkben összeszedtünk néhány tippet arról, hogyan kell fejleszteni a webáruházunk oldalára látogatók, és az ott vásárlók arányán.

A Kosárérték bemutatta a Shoprenter 2019-es e-kereskedelmi kutatását, amelyből kiderül, hogy a felmérésben résztvevők 22 százalékánál 1 százalék, vagy annál kisebb a konverziós arány. A tavalyi évben ez az érték még a válaszadók 45%-ánál volt 1 százalék, tehát a fejlődés rohamosnak mondható, de van is honnan fejlődni.

Ennél még izgalmasabb, hogy a webáruház-tulajdonosok majd’ fele (42%) egyáltalán nem méri a konverziós arányt! Érdekesség, hogy tavaly ez a szám még 21% volt, tehát látszólag nagyot romlott a helyzet, de valójában a jelenség hátterében az állhat, hogy az elmúlt egy évben rengeteg olyan új vállalkozás léphetett a piacra, akiknek nincs meg a technikai felkészültsége ahhoz, hogy mérje a sikeres vásárlások arányát.

A konverziókövetés a jelek szerint sokak számára túl nagy kihívásnak tűnik, vagyis nincsen meg a tudásuk hozzá.

Ezért ebben a cikkben most összeszedtük a legegyszerűbb módjait annak, hogy e fontos metrikát beépítsük a tevékenységünkbe.

Az alábbiakban azt fogjuk bemutatni, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a konverzió optimalizálására. Maga a konverzió-növelés szinte egy önálló tudomány, amiről rengeteget lehet olvasni bővebben. Mi most a lényegre szorítkozva csak annyit mondunk bevezetésként, hogy a tevékenység célja az érdeklődők vásárlókká “változtatása”. A konverzió optimalizálásról szóló szakmai cikkek általában egy tölcsérként ábrázolják ezt a folyamatot (“Sales Funnel”), aminek minden szintjén végigmegy szinte minden vásárlónk. A vásárlási folyamat főbb fázisai a következők:

 

1. Értesülés 2. Érdeklődés 3. Vágyakozás 4. Vásárlás

 

A konverzió-optimalizálás lényege, hogy be tudjuk azonosítani, hogy melyik látogató melyik fázisban tart, és segítsük őt abban, hogy a következő fázisba lépjen.

Most, hogy túl vagyunk az elméleti alapokon, lássuk az eszközöket!   

1. Google Analytics

A behemót Google analitikai szoftvere nagyjából megkerülhetetlen az e-kereskedelem területén. Szinte mindenkinek van, aki kereskedelmi céllal üzemeltet weboldalt, mivel ingyenes, robusztus, funkciókban gazdag, mindennel integrálható. Hátránya, hogy némi html- és JavaScript szaktudás nélkül nem könnyű beépíteni a követési funkciókat.

A közösségi média-menedzselő platformszoftver, a Hootsuite például idén márciusban készített egy olyan útmutatót, amiben lépésről lépésre, screenshotokkal illusztrálva vezet végig az Analytics beállításán. Az egyik magyar webshopmotor, a Shoprenter is közölt erről cikket 2018 decemberében.

Ezek az útmutatók arra mindenképpen jók, hogy egy órányi munkával legalább felmérjük, hogy járható-e számunkra ez az út.

A magyar piacot ismerve két dolog van, amiben nem vagyunk erősek: az angol nyelv ismerete és a programozási alapismeretek elterjedtsége. Így máris kezd érthetővé válni, hogy miért ilyen döbbenetesen alacsony a konverziókövetéssel rendelkező webshopok aránya. Az “egyszemélyes” vállalkozások ma leginkább az integrálható online eszközök segítségével építik és menedzselik webáruházukat, és ritkán van erőforrásuk webfejlesztő igénybevételére, hacsak nem maga a vállalkozó ért hozzá. Márpedig a Shoprenter adatai alapján a felmérésben résztvevő webáruházak 59 százalékánál 1 fő foglalkozik a bolt üzemeltetésével! 

Az mindenesetre fontos tanulság, hogy ha már bármilyen okból fejlesztőhöz fordulunk, ne mulasszuk el a konverziókövetés kiépítésének megrendelését sem! 

2.  KissMetrics

Az Analytics olyan sokrétű, hogy valamilyen funkcióját szinte biztosan tudja minden weboldal hasznosítani. De ha konkrétan konverzió-optimalizálásra vágyunk, vagyis szeretnénk, ha az érdeklődők nagyobb arányából lenne vásárló, akkor arra többféle egyéb, specializáltabb eszköz is használható.

A konverzióval kapcsolatos elemzések egyik alapvető eleme a vásárlói útvonal (Customer Journey), vagyis ahogy a vásárló a konkrét vásárlásig eljutott onnan, hogy egyáltalán értesült a webshop létezéséről. A vásárlásnál sem áll meg a folyamat, mert a végső cél a hűséges,

visszatérő és akár evangelizáló (a webshop hírét magától terjesztő) vásárlók számának növelése. Fontos még a viselkedés (Behaviour) megismerése is: melyik aloldalon mennyi időt tölt, hová kattint, mit ír a kereső mezőbe a látogató.

Ezeket a paramétereket az olyan önálló, vizuális és programozási tudás nélkül is kezelhető alkalmazások is tudják biztosítani, mint a KissMetrics. Természetesen a jó konverzió-optimalizálás szinte “minden pénzt” megér, hiszen felpörgeti a bevételgenerálás hatékonyságát, tehát az ezzel kapcsolatos költségeket önmagukban lehetetlen értelmezni: minden attól függ, m

ennyit nyer vele az üzletünk. A feltétlen pozitívum az, hogy a KissMetrics is kipróbálható egy ingyenes próbaverzióval. Ha rászánjuk az időt a beállításokra és a külön szaktudást nem igénylő kísérletezésre, már akkor is értékes információkhoz juthatunk a webshopunk konverziós képességeiről, ha nem fizetünk elő a termékre később, illetve így megalapozottabban dönthetünk, hogy vajon megéri-e nekünk beruházni egy ilyen programra. Alapból van egy-kattintásos Shopify és WooCommerce integráció benne, ami azért sokaknak komoly vonzerő lehet a html-szöszöléshez képest. Nem utolsó sorban pedig MailChimp integrációja is van.

3. MixPanel

A MixPanel is egy konverzió-optimalizáló alkalmazás, és a kezdőcsomagja ingyenes, amiben bőven van elég funkció az ismerkedéshez, időkorlátok nélkül, sőt, kisebb webáruházaknak elegendő lehet hosszabb távon is. Beépített tesztfunkciója pedig lehetővé teszi, hogy többféle levélszöveget versenyeztessünk meg egymással. Kicsit könnyedebb, blokkosítottabb, interaktívabb, például lehet benne saját eseményeket (látogatói viselkedés-mintákat) létrehozni és megfigyelni. A kicsit “matekosabb” élményt kedvelők számára lehet jó választás, szemben a funkciókkal jól megpakolt, marketingközpontúbb, talán némileg felhasználóbarátabb és éppen ezért kevésbé testreszabható KissMetricshez képest.

4. Hőtérképek

Minden megoldáshoz többféle út vezet. Egy robusztus analitikai szoftver helyett vagy mellett fókuszálhatunk arra is, hogy konkrétan merre mozognak, mint néznek, mit csinálnak az oldalunkon a látogatók. A hőtérkép-szoftverek kiválóan alkalmasak a látogatói viselkedés elemzésére. Jellemzően könnyebben kezelhetőek, egyszerűbbek és ezért olcsóbbak is, mint az analitikai programok.

Néhány példa a legjobb hasonló szolgáltatások közül:

Hotjar

Lucky Orange

CrazyEgg

Tehát a fenti programok valamelyikével, vagy bizonyos kombinációjával már igazán könnyen meg lehet tenni a kezdő lépéseket a konverzió-analitika irányába. Érdemes belevágni, hiszen hihetetlenül addiktív, önjutalmazó folyamat: annál kevés jobb érzés van, mint amikor megváltoztatunk pár paramétert a webáruházunk folyamataiban, és szinte azonnal mérhető bevételnövekedést tapasztalunk! Általánosan elmondható, hogy ha foglalkozunk valamennyit marketinggel, akkor annak az időnek legalább egy részét fordítsuk a konverzió optimalizálására, hiszen a két tevékenység együttesen egymást erősíti!

Az elméleti alapok átnézése és a szoftverek kipróbálása mellett a webáruház konkrét felépítésében is van néhány aranyszabály, amelyekkel akkor is javíthatunk a konverzión, ha azt egyébként nem is mérjük. 

Zárszóként, felsorolunk még néhány praktikus tippet.

Gyakorlati tippek

– legyen áttekinthető, tiszta a kezdőlap és az aktuális kampány érkezési oldala is

– a weboldal minden részén legyen egyértelmű továbblépési lehetőség

– a továbblépést abba az irányba bátorítsd, amely a következő fázis felé vezet (CTA)

– jutalmazd a hűséget

– ha bármit meg tudsz tenni a vásárlási folyamat egyszerűbb, simább és gyorsabb élményéért, tedd meg

– alkalmazz keresztértékesítési megoldásokat, ajánlj kapcsolódó termékeket

– optimalizálj mobilra

Ugye, nem is akkora ördöngösség? A konverziókövetésre- és optimalizálásra fordított pénzben, időben és energiában az a jó, hogy mindenképpen megtérül, a későbbi magasabb profitot készíted elő, majd menedzseled vele. Bízunk benne, hogy ebben a posztban sikerült úgy összeszednünk a témával kapcsolatos tudnivalókat, hogy az a cikk elején említett, a konverziót egyáltalán nem követő 42 százaléknyi, jellemzően egyszemélyes webshop-menedzser számára meghozza a kedvet és inspirációt. Most, amíg még viszonylag kezdő ebben a hazai webáruház-szcéna, különösen érdemes vele foglalkozni, hiszen versenyelőnyt jelent majd’ a konkurencia feléhez képest!

Jó leadvadászatot, bőséges konverziót kívánunk!

Érdekelnek hasonló tartalmak? Iratkozz fel a Webshippy Tudástárra!

AUTHOR

Benedek Gergő

All stories by: Benedek Gergő