Elállási nyilatkozat minta (2022): mit jelent a vásárlástól való elállás?

Olvasási idő: 2 perc
Elállási nyilatkozat minta 2019

Amennyiben webshopot üzemeltetünk, van néhány feltétel, aminek meg kell felelnünk. Ilyen például a megfelelő impresszum vagy az ÁSZF feltüntetése az oldalon. Ezekhez a dokumentumokhoz jön hozzá az elállási / szolgáltatás esetén felmondási jogot biztosító elállási nyilatkozat.

Mit jelent az elállási jog?

Az elállási jog hivatott kompenzálni azt, hogy a vásárlási döntés meghozatalakor nincs lehetősége az online vásárlónak a termék fizikai megvizsgálására, illetve kipróbálására – valamint csak az eladó által közölt, egyoldalúan megfogalmazott információkra hagyatkozhat.

Ez egyfajta garanciát ad a vásárlónak arra az esetre, ha nem elégedett valamilyen oknál fogva a megvásárolt termékkel. Ekkor egyoldalúan visszaléphet a vásárlástól, és követelheti a költségei megtérítését. Erre az esetre a webáruháznak egy elállási nyilatkozat mintát kell közzétennie, amit a vásárló kitöltve visszaküld a webshopnak.

Érdemes egy elektronikusan, űrlap formájában kitölthető, illetve egy nyomtatásra készült felmondási nyilatkozatot is közzétenni, így megkönnyítve a vásárlók dolgát. A hatályos kormányrendelet tartalmaz is egy ilyen mintát, amit akár a saját webshopunknál is használhatunk. A VirtualJog Webshop csomagja tartalmazza az elállási nyilatkozat mintát, továbbá minden általuk elkészített ÁSZF végén is megtalálható a minta.

Elállási nyilatkozat minta (2022)

Elállási/Felmondási nyilatkozat minta

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett [ide a vállalkozásnak a nevét, postai címét és elektronikus levelezési címét kell beillesztenie]:
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi áru(k) adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja:

Fogyasztó(k) neve:

Fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papír alapon tett nyilatkozat esetén):

Kelt

A vonatkozó törvény itt található: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1400045.KOR

Fogd és vidd

Ahogy a többi dokumentumnál, úgy itt is lehetőséged van az elállási nyilatkozat mintát letölteni PDF formátumban (a linkre kattintva).

Tudtad? A Webshippynél minden kiküldött csomagba helyezünk egy Visszaküldési formanyomtatványt, amit a vásárló kitöltve mellékelhet a visszaküldött csomagba, így adva meg a pontos instrukciókat és az igényeit.

Miért fontos ez a téma?

Mert azt ma már egyre többen tudják, hogy a fogyasztónak a termék kézhezvételét követő 14 napon belül joga van elállni a vásárlástól. Ilyenkor pedig a vásárló nem tartozik indoklással a webshop felé, hogy miért nem tart igényt a termékre. A vásárlástól való elállási folyamat pedig azzal kezdődik, hogy a fogyasztó bejelenti az elállási szándékát a webshopnak. Ezt jellemzően egy formanyomtatványon szokta az ügyfél megtenni, amit a weboldalon talál meg.

Egy másik cikkünkben részletesen megvizsgáltuk azt, hogy:

  • milyen kötelezettségei vannak a fogyasztónak és
  • milyen kötelezettségei vannak a webshop tulajdonosnak,

amikor a 14 napos elállásról van.

Az erről szóló cikkünket itt találod: https://webshippy.com/blog/14-napos-elallasi-jog/

Itt külön kitértünk azokra az esetekre is, amelyekre nem vonatkozik az elállás joga.

A Webshippy Akadémia hírlevelei segítenek, hogy még sikeresebb legyen vállalkozásod!

Tapasztalt szakértőink és külső partnereink osztják meg Veled tudásukat blog cikkek, videós tartalmak és webinarok keretében. Ne maradj le, iratkozz fel!

Kitti Papp-Karakas

Kitti Papp-Karakas

Ecommerce és logisztika szakértő.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

61 cikk