Affiliate marketing az e-kereskedelemben (lépésről-lépésre)

Olvasási idő: 4 perc

Rengeteg, a saját webshopodhoz hasonló cég van a piacon, akik méretben, célközönségben, ambícióban, pozicionálásban, és nem utolsó sorban értékrendben is nagyon hasonlítanak a te vállalkozásodhoz – de mégsem vagytok konkurencia egymás számára. Ilyen esetekben egymás eladásait tudjátok támogatni, az affiliate marketing segítségével.

Affiliate marketing gyorstalpaló

Az affiliate marketing (magyarul „partner marketing”) jelentése:

Egy kölcsönösen előnyös, teljesítmény alapú megállapodás két vállalkozás között, ahol a webáruház jutalmazza a másikat azért, mert az a saját erőforrásait használva látogatókat / vásárlókat küld hozzá.

Az affiliate jelentése önmagában is az, hogy „kapcsolatot, partnerséget létesít”.

A lényeg a win-win, vagyis mindenki jól jár.

Ez a webáruházak esetében leginkább jutalékos rendszert jelent, ami a webshop számára igen költséghatékony üzleti módszer, hiszen viszonylag kevés dolga van vele, és csak a tényleges eladások után kell fizetnie a partnernek.

Hasonlóan működik, mint a PPC (pay-per-click), ahol a hagyományos reklámozás helyett (ahol a megjelenésért fizetünk), csak a tényleges kattintások után kell fizetni.

Hogyan működik az affiliate marketing webáruházak esetében?

Egy átlagos affiliate folyamat általában és alapvetően ebből a 3 lépésből áll:

1. lépés:

A webshop affiliate partnere kiteszi a vásárlási linket/terméket/bármit a saját platformjára (ez lehet weboldal, közösségi média oldal, stb.), így a vásárlók át tudnak menni az adott termék és/vagy webshop oldalára.         

2. lépés:

A vásárló abban az adott munkamenetben megvásárolja a terméket, vagy más terméket vásárol a webshopról. Tehát az, ha csak megnézi a terméket, de aztán egy későbbi időpontban veszi meg, de már a közvetítő oldal nélkül, egyenesen a webshop oldaláról indítva a vásárlási folyamatot, már nem minősül affiliate-nek, ezért a webshopnak nem kell jutalékot fizetnie a partnernek.

3. lépés:

A vevőnek át kell vennie a megvásárolt terméket, ki kell fizetnie, és nem küldheti vissza. Csak ha mindhárom feltétel teljesül, akkor kell a webshopnak jutalékot fizetnie.

Bár itt értékesítésről esett szó, de ugyanez történhet reklámokkal is, ahol a kattintásokért fizetünk, de bármely más módon is.

affiliate marketing

Az affiliate program hátulütője

A partnerprogram alapját fontos megérteni:

Azzal, hogy az értékesítő partner a saját erőforrásait használja, a befektetés megtérülését szeretné látni.

Megtérülést pedig csak akkor fog látni, ha rajta keresztül vásárolnak, ezért minél hatékonyabban, minél erőteljesebben próbálja eladni a terméket a saját követőinek.

Ez alapesetben a webshopnak nagyon jó. De akkor mi a baj?

A probléma abból születhet, hogy az értékesítő partnernek maga a webshop is konkurencia lehet, hiszen ha nem rajtuk keresztül vásárolnak, nincs megtérülés. Tehát sokszor a webshop reklámjait, promócióit fogja túllicitálni.

Ezzel érdemes számolni, mikor affiliate-be kezdünk.

Hogyan kerülhető el ez a csapda és hogyan lehet a leghatékonyabb affiliate programot működtetni?

A gyakorlat

Kétféle úton lehet elindulni:

  1. Affiliate hálózat (közvetítő)
  2. Saját affiliate rendszer

1. Affiliate hálózat

Ezek a hálózatok közvetítőként működnek a szolgáltatást megrendelő webshop, és a webshopot/terméket promótáló partnercég, tehát a kereskedő és az értékesítő között.

Emellett:

  • Kezelik a kifizetéseket
  • Nyomonkövetik az értékesítést
  • Rengeteg új potenciális partnert (értékesítőt) derítenek fel

2. Saját affiliate rendszer

Ennél a lehetőségnél te magad vehetsz egy kész megoldást, vagy fejleszthetsz le sajátot. A legnagyobb webáruházaknak saját affiliate rendszerük van, például az Amazonnak.

A készen vehető megoldások főleg a nyomonkövetést tudják elvégezni, a kifizetések és az új potenciális partnerek felkutatása már rád fog esni, mint feladat.

Hogyan találd meg a legideálisabb affiliate partnereket?

Van néhány szempont, amiket érdemes követned, mikor affiliate partnert keresel.

1. Minél jobban egyező célcsoport – mégsem konkurencia

Magától értetődik, hogy ha ugyanaz a célközönségetek, de nem vagytok közvetlen konkurenciái egymásnak, akkor érdemes összefogni.

Ilyen példa lehet egy kerti blog és egy kertészet. A kerti blog nem árul növényeket, de mégis rengeteg hobbikertészt elér, ezért elkezdheti árulni a web kertészet növényeit jutalékért cserébe.

2. Közös értékrend

Fontos, hogy a partner hatékonyan tudja eladni a termékünket. De még fontosabb, hogy ezt olyan módon tegye, ami megegyezik a saját cégpolitikánkkal. Az internet hajnalán nagyon sok eladást lehetett elérni black hat SEO-val, vagy spammel, de ez csak rövidtávon működik, hosszútávon viszont lerombolja nem csak a partner, de a webshop márkaértékét is.

Ezért nagyon fontos alaposan átvizsgálni az értékesítést végző felet, és csak akkor elkezdeni vele együttműködni, ha tisztává válik, hogyan is képzeli el az értékesítést.

3. Együttműködési dinamika

Amennyiben egyezik az értékrend, és elkezdtek együttműködni, ki fog derülni, mennyire megy egyszerűen, könnyen, hatékonyan az affiliate program.

Amint azt érzed, hogy nincs meg köztetek a hatékony, őszinte, nyílt kommunikáció, nehézkes az értékesítő, sokkal több erőforrást emészt fel, mint amennyit hoz – válj meg tőle.

4. Együttműködési potenciál

Nem mindegy, mekkora követőbázissal bír az értékesítő. Lehet, hogy könnyű vele együtt dolgozni, és az is lehet, hogy egyezik a célcsoport és az értékrendetek, de ha kevés ember követi, akkor  több erőforrást fog felemészteni, mint amennyit hoz.

Ez az alternatíva főleg akkor érvényes, amikor nem kifejezetten jutalék-rendszerről van szó, hanem inkább például cross-promóról, tehát egymás reklámozásáról.

Ilyen esetben nem a partnerrel van a gond, hanem egyszerűen csak még túl kicsi ahhoz, hogy megérje együttműködnötök.

Érdemes olyan partnerrel együttműködni, aki hozzád hasonló méretű, tehát ugyanakkora hasznot tud hozni, mint amennyi hasznot te tudsz szállítani nekik.

Útravaló tanács

A fent leírtak alapján most már könnyebben találhatsz a webáruházadhoz megfelelő affiliate partnert, és biztosak vagyunk benne, hogy gyorsan menni fog.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a kapcsolatot ugyanolyan fontos fenntartani, mint kialakítani.

Tehát attól, mert kialakult köztetek egy jó, hatékony munkakapcsolatot, ne hanyagold el, és ápold azt, mert mint minden, az affiliate partnerkapcsolat is emberek között történik.

Picture of Kitti Papp-Karakas

Kitti Papp-Karakas

Ecommerce és logisztika szakértő.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

63 cikk