Ez történt velünk 2023-ban!

Írta: Webshippy
Olvasási idő: 4 perc

Idén 7 éves lett a Webshippy, és micsoda év volt a 2023… Csak a legfontosabbakat szedtük össze az alábbiakban, de a lista így is figyelemre méltó lett.

Még februárban elértük az 5 millió csomagot, ez a szám az év végére megközelíti a 7 milliót. És ha már számok, nézzünk egy kis összegzést:

  • Ügyfeleink száma meghaladta a 2100-at
  • Több mint 300 új ügyfél választott minket idén
  • 100-nál is több ügyfelünk folytat export tevékenységet, több mint 50 országba
  • Az export csomagszám aránya meghaladta a 25%-ot
  • 100 000-nél is több termék érhető el a Marketplace-en
  • Több mint 400 aktív dropshipping értékesítő partnerünk van

Rengeteg újdonságot vezettünk be idén is, igyekszünk minél jobban kiszolgálni és közben tehermentesíteni a webshopokat, és segíteni őket a vevőszerzésben.

Újdonságok a Webshippynél 2023-ban

A legnagyobb esemény idén az a 400 milliós beruházás volt, amellyel megdupláztuk a robotparkunkat. Ezzel jelentős lépéseket tettünk, hogy itthon is megvalósulhasson az elérhető legmodernebb e-kereskedelmi rendeléskiszolgálás. Az 1 millió eurós beruházás után kétszer annyi robot áll a rendelkezésünkre, ezzel nőtt a robottárolási és -szedési kapacitás, a csomagolási kapacitás, vagyis megnövekedett a hatékonyság és a fulfillment raktárunk áteresztő képessége.

A 10 ezer négyzetméteres raktárunknak az egyharmada immár robotizáltan működik. Ezáltal 130%-kal több csomagot vagyunk képesek kiszolgálni havonta, a napi csúcs a beruházás után azonnal 35%-kal nőtt. Idén elkészült a puffer raktárunk is, amely a raklapos háttértárolásra nyújt minden igényt kielégítő megoldást. A jelentős beruházásról a Forbes magazin is beszámolt.

Immár 12 bevételező pult, 11 robot szedőkapu, 32 csomagolóállomás biztosítja a hatékonyság növekedését minden munkafázisban. A kétszer annyi robot kétszer akkora robotterületet jelent, valamint kétszer annyi robotizált tárhelykapacitást. A 45 robot 15 órát tölt munkával, a munkaidő 90%-ban mozgásban van. És ez még nem minden!

webshippy robot

Júliusban tovább bővítettük a szállítási módozatainkat: elérhetővé vált a Trans-Sped ZERO csomagolásmentes kiküldési lehetőség. A megrendelt termékek eredeti csomagolásban, zárható ládákban kerülnek kiküldésre a vevőknek, így nincs szükség csomagolóanyagra, amellyel partnereink egyszerre óvják a környezetet, és takarítanak meg komoly csomagolási költségeket.

És ha már környezetvédelem: 2023-ban bevezettük a ,,Zero Waste” térkitöltő anyagot a csomagolóanyagok költségeinek csökkentésére. A Fillpak gyűrtpapír mellett az újrahasznosított „Zero Waste” térkitöltő anyag használata segít a webshopoknak, hogy jelentősen csökkenjen a csomagolóanyag költsége, biztonságosabban utazzanak a megrendelések, és egyben a környezetet is védjük.

Augusztusban megállapodást kötöttünk a DPD-vel is: versenyképes árakkal és akár másnapi szállítással, a magyar piacon egyedülálló módon 1 órás kézbesítési időablakkal áll ügyfeleink rendelkezésére a logisztikai szolgáltató. Így már 8 futárcég közül választhatnak webshop partnereink.

Az AdPack szolgáltatásunkkal beléptünk a hirdetési piacra. A márkák promóciós anyagait tetszőlegesen szegmentált webáruházak csomagjaiba helyezzük, amelyekkel a vásárlók az online reklámzajtól távol, egy befogadó, nyitott állapotban találkoznak, amikor a megrendelt terméket kicsomagolják.

Elindult az online raktártúránk, amely során az érdeklődők meg tudják nézni, hogyan kerülnek be a termékek, és milyen utat járnak be a csomagok kiküldéséig. Összeállítottuk a Kiszervezett Logisztikai Kisokost, hogy ezzel is segítsük azokat a webshopokat, akik egy következő szintre terveznek lépni a vállalkozásuk terén.

Díjak a Webshippynek és a Webshippytől

Idén a Webshippy nyerte a Logisztikai Kiválóság Díját. A díjat a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Szállítmányozási Társaság (MLBKT) elnöke és társelnöke, Horváth Péter és Dr. Chikán Attila adták át az év Beszerzési Konferenciáján Perényi Andrásnak, cégünk ügyvezetőjének.

De nem csak kaptunk, hanem adtunk is díjat! Júniusban került sor az Ecommerce Hungary Nagydíjának díjkiosztó gálájára, ahol a Webshippy átadta az első Külföldi Terjeszkedés-különdíjat a nyertesnek, a Geek & Gorgeous Kft.-nek. Jövőre is tervezzük a díj odaítélését annak a magyar cégnek, amely kiemelkedő terjeszkedési stratégiát hajt végre annak érdekében, hogy külföldön e-kereskedelmi forgalmat generáljon.

Csúcsidőszak: a Black Friday hétvégéje

Egy logisztikai cég életében a Black Friday kiemelkedő időszaknak számít, ez idén sem volt másképp. Összességében elmondható, hogy az ügyfeleinknek ugyanannyi megrendelésük volt, mint tavaly, és figyelembe véve a harmadik negyedévben tapasztalható kiskereskedelmi visszaesést, a stagnálás jó hír, ígéretes előjel a decemberi időszakra.

A Black Friday előtt 90 ezer cikkből 1,9 millió termék volt nálunk készleten. 330 ügyfélnek összesen 19,800 csomagját szolgáltuk ki, amelyben 75,200 termék volt, ez átlagosan 3,8 terméket jelent csomagonként. A tavalyihoz képest minden mutatószám növekedett. 32 csomagolóasztalon az átlagos csomagolási időnk 50 másodperc volt.

És még egy pár Black Friday mutató:

Az utánvét száma 56%-ra csökkent, a külföldi rendelések aránya viszont 27%-ra nőtt, a tavalyi 18%-ról.

A Top 3 külföldi ország:

  • Románia (9%)
  • Csehország (7%)
  • Szlovákia (3%)

Érdekesség, hogy a listán 3%-kal megjelent Németország is. A Budapest-vidék aránya a megrendelések között változatlan: 25% Budapest vs. 75% vidék.
A házhoz szállítás még mindig dominál, bár 80%-ról 75%-ra csökkent.

Ez volt dióhéjban a Webshippy 2023-as éve

Persze még hosszan folytathatnánk a felsorolást, hiszen idén számtalan kiállításon vettünk részt, konferenciákon adtunk elő, ahol mindig örömmel találkoztunk az ügyfeleinkkel és az érdeklődőkkel. Reméljük, hogy a jövő év is hasonlóan izgalmas és mozgalmas lesz! Mi továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar webshopok sikeresek legyenek és tovább növekedjenek 2024-ben is, itthon és külföldön egyaránt.

Picture of Webshippy

Webshippy

Webshippy Content

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

63 cikk