Használd te is a csúcstechnológiát a webshopodban! Íme 4 korszerű digitális szolgáltatási terület, a még hatékonyabb webáruházért

Olvasási idő: 5 perc
csucstechnologia_webshopban

Nemrég összefoglaltuk, hogy pontosan mit is kell érteni “mesterséges intelligencia” alatt, ha az e-kereskedelem terén vizsgáljuk a technológia kínálta lehetőségeket. 

Ma már sokan szinte bármire rásütik, hogy “AI”. Ilyen technológiáról akkor beszélhetünk, ha valamilyen “gépi tanulás” folyamat működik a háttérben, vagyis ha matematikai algoritmusokkal használjuk ki azt, hogy a világban sokminden felismerhető minták szerint működik. “Minden ember egy sziget”, mégis, sokan hasonlóan reagálnak az egyszerűen meghatározható helyzetekre, hétköznapi döntési szituációkra. Ezért tudnak a szoftverek digitális profilokat építeni és valóban értékes ajánlatokat adni, illetve általánosan jobbá tenni a vásárlás teljes folyamatát.

Ebben a posztban olyan szolgáltatásokra és trendekre szeretnénk felhívni a figyelmed, amelyek már elérhetőek a piacon. Vannak köztük élvonalbeli eszközök is, amelyeket még csak a nagy márkák használnak, de akár egyszemélyes vállalkozóként is hasznos tudni, hogy merről (vagy inkább merrefelé) fúj a szél.

Leirat készítése hangfelvételről

Kezdjük egy hasznos kis eszközzel, amit a magyar Régens jegyez. A cég több, mint 20 éve ismert név a hazai IT szolgáltatás-fejlesztési piacon. A magyar nyelv sajátosságai miatt egy kicsit várnunk kellett arra, hogy magas szintű, megbízhatóan működő beszédhang-felismerő szoftvereink legyenek. De a közelmúltban már megvoltak az első áttörések, idén nyáron például a Pécsi Tudományegyetem épített magyar nyelvű szövegfeldolgozó AI modellt a Google legmodernebb NLP-megoldása alapján (BERT).

A Régens megoldása, az Alrite nagyon egyszerűen működik: csak feltöltöd az mp3 fájlt, vagy bemásolod a YouTube videó linkjét, és pár másodperc elteltével ki is dobja neked az elhangzott magyar szöveget, írásban.

Persze néha félreért dolgokat, főleg bonyolultabb szakszövegekben, vagy ha gyenge a minősége a felvételnek, de jellemzően pár perc alatt javítható nyersanyagot kapsz, ahelyett, hogy több órát dolgoznál a legépeléssel.

Az Alrite és a hasonló szoftverek hasznosak lehetnek arra, hogy:

  • írásban is rögzítsd a hangfelvételeket, amik az ügyfélszolgálaton készülnek, így gyorsabban át tudod nézni őket minőségbiztosítási céllal
  • te magad diktálj fel szövegeket (pl. vezetés vagy egyéb tevékenység végzése közben)
  • bármilyen marketinganyagodat felhasználd változatos célokra (podcast, webinár, terméktájékoztató anyagok felvételeiből szöveget konvertálhatsz)
  • feliratot készíthetsz videókhoz, egy kattintással

Az NLP (Natural Language Processing) az AI-nak gyakorlatilag az az ága, amelynek a segítségével a gépek megtanulnak az emberek nyelvén kommunikálni. Az Alrite-már most sem rossz, de ahogy a tudományág fejlődik, úgy lehet arra számítani, hogy az ilyen jellegű szolgáltatások is egyre jobbak lesznek.

Időrabló bürokratikus feladatok automatizálása

A világ egyik jelenleg legizgalmasabb szoftverfejlesztő cége nem a Szilícium-völgyből, hanem Közép-Európából, pontosabban Romániából származik. Az RPA (Robotic Process Automation) fogalma szinte egyet jelent a UI Path nevével, ami bukaresti kétfős garázscégből lett nemzetközi tőzsdéken szárnyaló unikornis.

A UI Path sorsának alakulásáról Mándó Milán is rendszeresen beszámol a Minner hasábjain, és ezek a cikkek sem szűkölködnek a lelkes jelzőkben.

A UI Path lényege, hogy elvégzel néhány olyan feladatot a gépen, amiket amúgy lehetne automatizálni, és a szoftver “megtanulja” azt, amit éppen végzel. Itt nincsen bonyolult minta és nincsenek algoritmusok, hiszen itt az a cél, hogy a gép pontosan azt csinálja, amit mutattál neki.

Ez például lehet:

  • mindenféle ismétlődő táblázatkezelő művelet 
  • termékleírások feltöltése
  • adatrögzítés
  • számlakezelés

Igazából ha vannak olyan bejövő adatok, amelyekből valamilyen tevékenység fakad vagy amit át kell rögzíteni egy másik formátumba, akkor nagy valószínűséggel automatizálható a folyamat.

A puding próbája, persze, az evés, és az átlagos e-kereskedőnek nincsen saját Kutatás-Fejlesztés részlege, hogy az új informatikai szolgáltatásokat tesztelgesse. Biztos jó lenne az automatizáció, de ha ehhez az egész rendszert töviről-hegyire át kell pluginolni, az mennyire reális? Kinek van erre ideje, és ki kockáztatja ezért a napi működést?

 Az viszont igaz, hogy akinek webshopja van, az már biztosan rendelkezik némi informatikai gyakorlattal, vagy van egy nagyon megbízható partnere, aki ezeket a feladatokat ellátja. Ezért jó hír, hogy a UI Path kijött egy olyan csomaggal, ami 60 napos ingyenes kipróbálást tesz lehetővé, és utána a 420 dolláros havidíj kitermelése már nagyon is elképzelhető akár  kisvállalkozói keretek között is, ha mondjuk cserébe a szolgáltatás kivált egy félállásnyi munkát.

Háttéreltávolítók

A webáruház termékeiről készült fotók hátterét sokféle eszközzel el tudod távolítani – és itt most nem arra gondolok, hogy nyomtasd ki, és vágd körbe ollóval.

Nem, ennél szofisztikáltabb megoldások is vannak már, és ez azért van, mert a gépi tanulással felkészített algoritmusok maguktól megállapítják, hogy mi a háttér, és mi van a fókuszban. 

Ilyen szoftver például a Removal.ai vagy Remove.bg és még tucatnyi klónjuk, teljesen ugyanolyan felépítésű weboldalakkal.

Ahol algoritmus dolgozik, ott szerveridőt kell fizetni. Ahogy az Alrite-esetében minden hangfájl, itt minden képfájl egy újabb egyedi feladatot jelent a gépi agyak számára, nem csak lefut egy program, és kész. Ráadásul a cégek számára meglehetősen komoly befektetés a tanítófolyamat elvégzése. Ezek azok az okok, ami miatt az AI-alapú munkát végző mintafelismerő szoftverek jelenleg jellemzően darabáron kell, hogy működjenek.

Okos keresők

A 2020-as éveket tapossuk, a kulcsszavas keresés már lejárt lemez. Okosabb, tanítóalgoritmusok alapján működő, a felhasználók valódi szándékait fürkésző, a teljes termékleírást figyelembevevő beépített termékkeresőkre lesz szüksége minden webáruháznak.

A felhasználók ugyanazt az élményt keresik a webáruházakban, amit az internetes keresésnél már megszoktak, és a szoftverpiac most már szállítja ezeket a megoldásokat.

Az olyan szolgáltatások, mint a Searchspring “testreszabott vásárlási élményt” kínálnak, aminek csak az alapja az intelligens keresés, és erre komplex szolgáltatások épülnek rá.

A kulcsszó itt a “szemantika”, a program az apróságokat is figyelembeveszi, és elég jól be tudja azonosítani, hogy a keresőkifejezésekben melyik szó lehet a termék kategóriája, és melyik a jellemzője. Typahead és autocomplete segíti a felhasználók kényelmét és tereli őket a (számodra!) megfelelő irányokba. 

Ráadásul a keresési találatokat valósidőben tudod manipulálni különböző szabályok beállításával, vagy a termék drag-and-drop átmozgatásával, az aktuális üzleti igényeidnek megfelelően (például a készletezés alakulásához illesztve módosíthatod, hogy melyik terméket ajánlgassa a szoftver sűrűbben, és mit hanyagoljon inkább). 

A beépített keresőmotorok mögött rejlő tudás a dinamikus termékajánlásokban is segít: itt már nem csak olyan “makró” szabályok szerint jelennek meg a termékek, hogy “ezt nézted korábban”, vagy “ehhez még ezt szokták venni”, hanem más terméktípusokat is megjelenítenek, vagy ugyanazt a terméket, de más színben. Ez a “hiperrelevancia”, ami nagy adatmennyiségek miatt kezd működni, és aminél emberileg már nem tudsz okosabb lenni.

A Searchspring könnyedén integrálható Shopify vagy Magento motorokkal, és a havi 499 dolláros indulóár is elfogadható nagyságrend, ha összevetjük mondjuk a ráhordó marketingkampányok költségével. Hiszen a vásárlási élmény a weboldalon legalább olyan fontos, mint a jól beállított kampány. Kérdés, hogy a magyar piac sajátosságai és a magyar nyelv használata mellett mikor és hogyan lehet élni ezekkel a lehetőségekkel igazán hatékonyan, de nem kérdés, hogy ebbe az irányba megyünk, és a hazai kínálatban is meg fognak jelenni ilyen kétirányú megoldások, amelyek a menedzsment céljait is segítik, de a vásárlói élményt is javítják.

Egy másik szemléletes példa a WayBlazer esete. Ebben a videóban látványosan megmutatkozik a vásárlói szokásokat akár teljesen felülírni képes okos keresésnek az ereje. Hiszen például mi van akkor, ha a turisztikai desztinációkat végre úgy választhatjuk ki, hogy egyszerűen bepötyögjük az élményt, a feelinget, a kimozdulás jellegét (család? gyerekek? haverok?), és erre kapunk releváns találatokat? Így ugyanis olyan megoldások is szembejöhetnek, amik kiesnének a hagyományos módon.

Lassan ott tartunk, hogy a felhasználóknak már a gondolatait is kitalálják a szoftverek. És bár számos problémát is felvetnek ezek a kérdések, közben a vásárlásról alkotott fogalmainkat is teljesen átírják. Az új technológiák egyik kulcsszava a ‘frictionless’, vagyis hogy az élmény legyen folyékony, zökkenőmentes, természetes és kényelmes. Ez az út hosszú lesz, de nagy léptekkel haladunk rajta. Ebben segítenek minket az olyan szolgáltatások, mint az okos keresés, és az egyéb olyan szoftveres megoldások, amelyeken távoli szervereken doromboló algoritmusok dolgoznak folyamatosan, szünet nélkül.

Gergő Benedek

Gergő Benedek

Startup-kommunikációs szakértő, sharing economy evangelista. 2002 óta blogol, nyughatatlanul kutatja a leginnovatívabb témákat és platformokat.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

61 cikk