Lead generálás tartalommarketinggel: GDPR kompatibilis lead mágnesek

Olvasási idő: 5 perc
lead_generalas_tartalommarketinggel

Az adatbázis-építésnek, e-mail-címek gyűjtésének már évekkel ezelőtt is megvolt a megfelelő jogi feltételrendszere, és érdekes módon ezen a GDPR sem változtatott jelentősen. De a címgyűjtés, hírlevélküldés és eDM kezelés során nagyon sok különböző kérdés merül fel, amit szem előtt kell tartani. Ezek közül jártunk körbe 5 kérdést korábbi írásunkban.

Most pedig nézzük meg, mire kell figyelnünk, ha ajándékot adunk az adatokért cserébe: nem mindegy ugyanis, hogy mivel ösztönözzük az embereket arra, hogy adják meg az adataikat. A lead mágnesek használata az egyik legelterjedtebb módszer arra, hogy feliratkozásra bírjuk célcsoportunk tagjait, ezért ennek a témának érdemes kiemelt figyelmet szentelni.

Tegyünk egy gyors kitérőt és nézzük meg, mit takarnak az olyan kifejezések, mint a lead, a lead generálás, vagy éppen a lead gyűjtés. Ezek elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy cikkünk biztosan egyértelmű legyen, ezért is szánjunk rá egy percet.

Lead jelentése: Röviden és egyszerűen megfogalmazva, egy olyan személyt takar, aki érdeklődést mutat a termékeid, vagy éppen a szolgáltatásod iránt. Fontos kiemelni, hogy ezzel a személlyel már kialakult egy kapcsolat, akár amiatt, mert kitöltött egy kérdőívet, vagy éppen letöltött valamit az oldaladról.

Lead generálás jelentése: Ez egy olyan folyamat, melynek során egy teljesen kívülálló valakiből “lead lesz”, tehát különböző technikák segítségével megismereteted vele a webáruházad, illetve az általad kínált szolgáltatásokat. A lead generálás legfontosabb célja tehát, hogy segítségével felkeltsd a potenciális vásárlók érdeklődését.

Lead mágnes: Magyarul talán “marketing csaliként” lehetne meghatározni, ugyanakkor fontos szempont, hogy kölcsönösségen alapul. A lead mágnest egy olyan ajánlat, melyért a potenciális vásárlók az adataikkal (pl. email cím) “fizetnek”.

Lead generálás: Azon ötletek, ajánlatok, eljárások összessége, melyek segítségével növelheted a lead-ek számát. A lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen, nagyban függ attól, hogy mit kínálsz a vásárlóid számára és mivel vagy képes őket a leghatékonyabban motiválni.

hogyan_lesz_tartalombol_lead

Hogyan lesz a tartalomból lead generálás?

Önmagában egy hírlevél (eDM) már nem biztos, hogy elég vonzó. De egy tízrészes hírlevélsorozat, amelyikkel megtanítunk valamit? Vagy egy letölthető PDF, amiben egy „titkot” kapnak meg a feliratkozók…? Ezek már lehetnek elég csábítóak ahhoz, hogy szívesen adják meg az adataikat. 

Nem beszélve arról, hogy ezek a tartalmak kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy olyan célközönséget érj el velük, akik számára érdekes lehet a terméked vagy szolgáltatásod. Hiszen ha kertészeti webáruházként például a gyepgondozásról szóló e-book a lead mágnesed, biztosan kerttulajdonosok fognak eljutni hozzád. Ez pedig egyértelműen növeli az esélyét annak, hogy a látogatók vásárlóiddá válnak majd, így a lead generálás kiváló eszköze lehet.

Azonban ennyire nem egyszerű a helyzet.

Nagyon fontos, hogy az adatok megadásánál a célunk világosan érthető legyen, és persze a GDPR is előírja, hogy erről tájékoztatni kell az érintettet. Tehát nem az a probléma, hogy hírlevéllistát építünk és ehhez ingyenes anyagot adunk annak, akit ez érdekel és aki ennek érdekében megadja a címét. A probléma az lehet, ha azt sugallja a feliratkoztató űrlap, hogy a célunk az ingyenes anyag eljuttatása, amihez értelemszerűen nem kell megtartani az e-mail címet és a nevet. Azonban ha csak ezt mondjuk, akkor törölnünk kell az adatokat a cél teljesülését követően, vagyis akkor, amikor megkapta az anyagunkat. De ha kommunikáljuk, hogy a célunk az, hogy hírlevelet és eDM-et szeretnénk neki küldeni a jövőben, ehhez kérjük az adatait és persze az adatainak a kezeléséhez a kifejezett hozzájárulását, akkor már akár adhatunk mellé pl. egy ingyenes tanulmányt is. 

Tehát az „add meg az e-mail-címed és ingyenesen küldünk egy receptfüzetet PDF-ben” megközelítés jó, de amint megkapja a PDF-et, törölnünk kell az adatait. Ha az a célunk, hogy később is használni tudjuk az e-mail-címet, inkább valami olyasmit kell írni, hogy „iratkozz fel a hírlevelünkre, mert a feliratkozóink kapnak egy receptfüzetet PDF-ben”.

Mennyit ér a lead mágnes?

Mivel a hozzájárulásnak önkéntesnek kell lennie, ami tulajdonképpen befolyásmentességet jelent, ügyelni kell arra, hogy ez az ingyenes anyag ne legyen túlságosan visszautasíthatatlan a feliratkozó részéről. Na de lehet-e teljesen befolyásmentes a döntés, amikor pont az a lényeg, hogy rávegyük arra, hogy továbbra is kapcsolatban tudjunk maradni vele, ha már egyszer elértük sok pénzért, mondjuk egy leadgyűjtő kampányunkkal? 

Ezt mindig egyedileg kell vizsgálni és mérlegelni. Érdemes a könnyebb bizonyíthatóság kedvéért úgy kialakítani az űrlapot, hogy arról is tájékoztatjuk: akár meg is veheti a felkínált anyagunkat, vagy tanulmányunkat az oldalunkon, és akár be is linkelhetjük neki. Vagy tájékoztatjuk, hogy a küldött tanulmányokat az oldalunkon is elérheti, hírlevél-feliratkozás nélkül is. Így van választási lehetősége, hogy az adatait megadja, mert értéket lát abban, amit kap tulajdonképpen többletszolgáltatásként (pl. előbb kapja meg a híreket, mint más) vagy pedig inkább kifizeti a munkánkat és nem kér tőlünk leveleket (pl. megveszi a lead mágnesünket).

Persze nem mindegy, milyen összegért kínáljuk fel az infoterméket vagy a lead szerző anyagot.
Első látásra az lenne az ideális, ha minél magasabb érték lenne az árcédulára írva, hiszen egy több tízezer forintos valamit ingyen megkapni sokkal csábítóbb, mint egy pár száz forintosat. Ráadásul a csak információkat tartalmazó, virtuális termék esetén nehéz meghatározni, mennyit is érhet valójában. És pontosan ez a baj a nagy „árcédulával”. A GDPR szerint ugyanis nem lehet előnytelenül nagy a látszólagos érték, hiszen így nem tudja józanul, befolyásmentesen megfontolni a felhasználó, hogy melyik opciót válassza. Éppen ezért az adatokért ingyenesen elérhető anyagok értékénél érdemes mértékletesnek lenni. 

mennyit_er_a_lead magnes

Az előbb arról beszéltünk, hogy ha egy lead mágnest szeretnénk adatgyűjtés céljából ingyenesen felkínálni, akkor általában meg kellene tennünk, hogy felajánljuk fizetős formában is.

Van azonban olyan lead mágnes, ami önmagában is fizetős. Bizonyos esetekben megérheti egy alacsony árú terméket felkínálni a célcsoportnak, hiszen így csökken a vevő kockázata, az értékesítő cég pedig fedezni tudja a marketingkampány költségét. Gyakorlatilag ilyenkor a vevők finanszírozzák meg azt az utat, aminek keretében a második lépésben el tudunk adni nekik egy nagyobb értékű terméket.

Lead generálás és adatvédelem

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a GDPR-ben nem kizárólag a hozzájárulás jogalap létezik. Több olyan szakértő is van, aki a fenti esetekben, vagyis a lead mágnes küldése kapcsán a szerződéses jogalap mellett teszi le a voksot, indokolva ezt azzal, hogy itt tulajdonképpen egy szolgáltatás igénybevétele történik, vagyis ennek feltételeit a felek határozzák meg. A szolgáltató adja az ingyenes anyagot, ellentételezésként pedig az anyagot letöltő vállalja, hogy fogadja a szolgáltató kapcsolódó híreit, információit, eDM-üzeneteit. Ebben az esetben persze az adatkezelési tájékoztatónk is ezzel összhangban készül és a szövegekből is ki kell derülnie, hogy itt szolgáltatást vesz igénybe a feliratkozó. Azért óvatosnak kell lenni ezzel kapcsolatban, a hozzájárulás nagyon bebetonozta magát a lead mágnes-ek kapcsán, mert a “csalik” készítését a hatóság valahogy mindig valami ördögtől való dolognak tartotta és tartja, nem tud úgy gondolni rá, mint olyan anyag, ami valóban hasznos az olvasó számára.

lead_generalas_es_adatvedelem

Persze tudjuk, hogy ez a rossz tapasztalat és keserű pirula még abból az időből ered, amikor nem került ilyen sokba az, hogy valaki fenntartson egy listát és a marketingesek sok esetben begyűjtöttek minden adatot, a jogszabályok betartása nélkül, hátha valamire majd jók lesznek. Oka lehet továbbá az is, hogy az internethasználók is tapasztalatlanok voltak és feliratkoztak mindenre, ha érdekelte őket a tartalom, ha nem, hiszen ingyen van és az emberek általában szeretik az ingyenes dolgokat. Ezzel kapcsolatban azt kellene már mindenkinek belátnia, hogy senkinek nem érdeke olyan címek begyűjtése, amivel aztán érdeklődés hiányában csak kiadása van a lista méretéből eredően. Ma már mindenki tud csinálni magának egy ingyenes plusz címet, amit megad a hírlevél-feliratkozások és lead szerző ajánlatok kapcsán, de lássuk be, még így is meggondolja háromszor, hogy valóban kell-e neki ez a tartalom. 

A következő cikkben a hírlevelekben történő profilozással kapcsolatban fogok írni, ha addig is  többet szeretnél tudni, a liftupakademia.hu oldalon elérhető a témában Lévai Richárddal közösen írt könyvünk, a GDPR Iránytű Online marketingeseknek címmel, vagy várunk szeretettel a Social Media Hub előfizetőink között, akikkel folyamatosan megosztjuk az online marketinggel kapcsolatos híreket és az adatvédelmi kérdésekről sem feledkezünk meg!

Vendégszerzőink külsős szakértők, nem a Webshippy munkatársai. A Webshippy Kft. kizár minden felelősséget a fenti cikkben található információk felhasználásából fakadó következményekért.

Picture of dr. Teker Orsolya

dr. Teker Orsolya

Dr. Teker Orsolya LL.M adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász Jogi szakértő, aki az online marketinggel kapcsolatos kihívásokkal is napi gyakorlati szinten képben van. Cég- és projektmenedzsmenttel kapcsolatos évtizedes tapasztalatai nagyban segítik, hogy nem csak jogi oldalról, de folyamatok és az eredményesség oldaláról is tudja vizsgálni és mérlegelni a lehetőségeket.Több konferencián és képzésen adott már elő a GDPR rejtelmeiről. A GDPR IRÁNYTŰ Online marketinghez című könyv társszerzője.

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

63 cikk