Rohamos növekedés és óriási lehetőségek: a lengyel e-kereskedelmi piac helyzete

Írta: Webshippy
Olvasási idő: 5 perc

Az elmúlt két év az e-kereskedelem számára világszerte a növekedésről szólt. Ennek legfőbb okát a koronavírus-járványnak köszönhető korlátozások jelentették, illetve a digitális szolgáltatások ezzel szorosan együtt járó felvirágozása.

Nem történt ez másképp Lengyelországban sem, ahol az új e-kereskedelmi kezdeményezések szinte rohamos fejlődésnek indultak. Ennek köszönhetően a lengyel piac korábban sosem látott lehetőségeket rejteget azon Európai cégek számára, akik saját határaikon kívül gondolkodnak.

A külföldi terjeszkedés szakértőjével, az Everigo.eu segítségével, már korábban bemutattuk azt, miért lehet a magyar cégeknek érdemes a szomszédos országok piaca felé kacsingatni. A cikksorozatunk következő részében, megmutatjuk azt, milyen lehetőségeket rejteget e-kereskedelmi szempontból Lengyelország, ahol a piac az elmúlt években Európa-szerte az egyik legkomolyabb és legbizalomkeltőbb növekedést mutatta.

Egyre nagyobb szeletet követel a lengyel gazdasági tortából az e-kereskedelem

Az elmúlt években egész Európában jellemző volt az e-kereskedelmi piac fellendülése. Ausztriától kezdve Romániáig a mutatók ugrásszerű növekedést mutattak, és ez a növekedés – ha némileg lassabb ütemben is – a koronavírus-járvány tombolása után is folytatódott. A helyzet Lengyelországban is hasonló, sőt, a piac itt az elmúlt években olyan növekedést mutatott, ami Európa-szerte kiemelkedőnek tekinthető.

Az International Trade Administration adatai szerint 2020-ban, a Covid-19 járvány berobbanása idején a lengyel online értékesítés az összes kiskereskedelmi forgalom 14%-át tette ki. A rendelkezésre álló adatok szerint 2021-re az ország e-kereskedelme már 28,9 milliárd dolláros összértéket produkált, melyből 16,25 milliárd dollárt az online megvásárolható termékek (56%) és a 16,25 milliárd dollárt a szolgáltatások (44%) tettek ki.

Idén a gazdasági lassulás és a magas infláció első jelei láthatóan elkezdték befolyásolni az e-kereskedelmi piac fejlődését. Az előrejelzések szerint a több éves kétszámjegyű növekedés után az e-kereskedelem növekedése a következő négy évben várhatóan körülbelül 7%-ra lassul, azonban a lengyel piac összértéke 2026-ra ilyen módon is eléri majd a 42,3 milliárd dollárt. Ez azt jelenti, hogy négy éven belül az e-kereskedelem várhatóan az összes lengyelországi kiskereskedelmi forgalom 20%-át fogja kitenni.

Az elmúlt évek növekedése természetesen nemcsak a B2C, de a B2B kereskedelmi szegmensben is jellemző volt. Olyannyira, hogy a B2B piac összértéke elérte a 90 milliárd dollárt. Lengyelországban a vállalatok 84%-a értékesít online, bár érdemes megemlíteni, hogy változatos, néha meglehetősen alacsony műszaki színvonalat képviselve.

Ezeknek a vállalatoknak 80%-a kevesebb, mint 10%-os forgalmat generált az online értékesítésen keresztül. Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy a B2B piac komoly lehetőségeket rejt magában a stabil online háttérrel rendelkező, magas minőséget képviselő cégek számára.

A határtalan webshopok titka – Webinár magyar webshopoknak

A lengyel piac fogyasztói viselkedése: erős árérzékenység és a helyi megoldások előnyben részesítése

A Lengyel Statisztikai Hivatal szerint 2021-ben az összes háztartás 92,4%-a, a gyermekes háztartások 99,5%-a rendelkezett internet-hozzáféréssel. A háztartások 72%-a használ szélessávú mobilnetet, 68,8%-a használ pedig vezetékes szélessávú internet-hozzáféréssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok szinte a teljes lakosságot képesek megcélozni abban az esetben, ha szeretnének maguknak egy szeletet az e-kereskedelmi piacból. De mik azok a szokások, amiket a piacra lépés előtt mindenképp érdemes figyelembe venni?

A lengyel internetfelhasználók hozzávetőleg 84%-a vásárol online, ami alapvetően még mindig elmarad a 90%-ot meghaladó uniós átlagtól, azonban a számok folyamatosan növekednek, és nemcsak a fiatalok körében. A vásárlók legaktívabb csoportját ugyanis a Mordor Intelligence adatai szerint a 29-49 év közötti városlakók jelentik.

A lengyel vásárlók több mint 70%-a vesz igénybe olyan ár-összehasonlító szolgáltatásokat, mint például az Allegro tulajdonában lévő Ceneo. A legtöbben pedig vásárlás előtt a különböző online piactereken, webshopokban és a közösségi médiában is összehasonlítják az adott termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos, legjobb ajánlatokat. Ennek legfőbb oka, hogy a lengyel vásárlók rendkívül árérzékenyek. Egy átlagos e-fogyasztó nagyjából havi 80 dollárnak megfelelő összeget költ el virtuális felületen történő vásárlásra.

Érdemes tudni továbbá, hogy a lengyelek nagyra értékelik a helyi e-kereskedelmi megoldásokat, például a fentebb már említett Allegro-t, illetve azokat a helyi üzleteket, amelyek lehetővé teszik az online vásárlást, akár kiszállítás nélküli, helyben történő átvétellel is. A lokális megoldások iránti igény azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a lengyelek idegenkednének a nemzetközi webshopoktól.

Épp ellenkezőleg: a határokon átívelő online vásárlások jelenleg az összes tranzakció 30%-át teszik ki, arányuk pedig jelenleg is folyamatosan növekszik. Ezekben az esetekben a lengyelek leginkább olyan termékeket keresnek, amelyek hazájukban nem kaphatók, vagy kedvezőbb áron megvásárolhatók a nemzetközi rendelésen keresztül.

Divat, kozmetika és elektronikai cikkek: a három dobogós kategória a lengyel fogyasztók számára

Az Ecommerce News rendelkezésre álló adatai szerint a lengyel vásárlók leginkább ruhát és cipőt szeretnek online felületeken vásárolni. Ezek a termékek ugyanis az összes e-kereskedelmi értékesítés mintegy 45%-át teszik ki. Hasonlóan népszerűnek számítanak a kozmetikumok, beleértve a haj- és bőrápoló termékeket. Nagy forgalmat generálnak továbbá a játékok és szabadidős eszközök (15%), az elektronikai eszközök (19%) és a bútorok (11%) is. Ennek tükrében talán az sem számít meglepőnek, hogy az online üzletek a legnagyobb forgalmat novemberben és decemberben, a karácsonyi ünnepek idején bonyolítják.

Az e-kereskedelmi piac leggyorsabban növekvő szegmensének azonban az élelmiszerboltok által kínált szolgáltatások számítanak. Ez érthető is, hiszen a pandémia által sújtott időkben a lakosság körében egész Európában megnövekedett az ételrendelés iránti igény, a megoldás által kínált kényelemnek és lehetőségeknek köszönhetően pedig ez továbbra sem vesztett a népszerűségéből.

Ezt igazolja az is, hogy a lengyel élelmiszerüzletek online eladása 2021-ben 520 millió dollárt tett ki az e-kereskedelmi piacon. És habár ez némileg lelassult a járványügyi korlátozások feloldása óta, az online élelmiszervásárlás továbbra is előkelő helyet foglal el a lengyel fogyasztók e-kereskedelemmel kapcsolatos preferenciáinak listáján. Ezzel szemben a közlekedési/mobilitási szolgáltatások iránti kereslet drámaian csökkent, és csak 2022 első hónapjaiban kezdett helyreállni.

A határtalan webshopok titka – Webinár magyar webshopoknak

Szállítás és fizetés: olcsó, gyors és biztonságos megoldások a nyerők

Az online vásárlás fő mozgatórugói a lengyel piacon nagyjából ugyanazok, mint a világ bármely egyéb pontján:

  • a hét minden napján 24 órában elérhető hozzáférés,
  • kényelmes fizetési és szállítási lehetőségek,
  • valamint az adott áru gyors és problémamentes visszaküldésének lehetősége.

Fontos szempontot jelent továbbá a kiskereskedelmi piacon a vásárlási lehetőségek vasárnaponként való szigorú korlátozása is.

A kézbesítési preferenciák szempontjából általánosságban elmondható, hogy a lengyelek számára a legolcsóbb kézbesítési lehetőséget kínáló csomagmegőrzők és a futárszolgálatok jelentik a legkeresettebb megoldást. Ezek mellett az e-kereskedelmi platformok gyakran kínálnak csomagfeladási/átvételi szolgáltatásokat az üzletekben és kiskereskedelmi üzletekben, amelyek szintén népszerűnek számítanak.

A fizetés szempontjából a lengyelek az olyan megoldásokat részesítik előnyben, mint a gyors és biztonságos átutalás, beleértve a mobil BLIK fizetést (36%), a kártyás fizetést (29%), és az e-pénztárca használatát (15%). Az Európában ritkán használt utánvétes (COD) fizetés az e-kereskedelmi tranzakciók 10%-át teszi ki ezen a piacon.

Melyek a legnépszerűbb lengyel e-kereskedelmi felületek?

A lengyel fogyasztók körében a legnépszerűbbnek minden termékkategóriában az Allegro bizonyul, amely több mint 30%-os piaci részesedéssel és 20,4 millió felhasználóval büszkélkedhet. A népszerűség persze nem véletlen, hiszen az Allegro felülete jelenleg több mint 100.000 kereskedőnek ad otthont, és saját kiskereskedelmi megoldásokat is kínál.

2021 óta az Allegro B2B tevékenységét is folyamatosan bővíti, és többek közt vállalati vásárlói kedvezményeket, nagy rendelésekre vonatkozó engedményeket és kedvező fizetési feltételeket kínál. Mindezek mellett pedig nemzetközi beszállítói bázisát is folyamatosan bővíti.

2021-ben a második legnépszerűbb lengyel e-kereskedelmi platformnak a Zalando számított, amelynek tevékenysége az online divatkereskedelem piacán tekinthető dominánsnak.

De a tavalyi év előtt az AliExpress-nek is sikerült hatalmas népszerűségre szert tennie a lengyel fogyasztók körében a maga 10,46 millió felhasználójával. Azonban az Európai Unióban bevezetett e-kereskedelmi csomag külföldi rendelésekkel kapcsolatos ÁFA szabályozásának köszönhetően egy időre elvesztette a vonzerejét. 2021-ben válaszul az AliExpress elindította teljesen működőképes lengyel webhelyét, és felépítette első logisztikai központját Lengyelországban, új lendületet nyerve ezáltal a fogyasztók körében.

Hasonlóan cselekedett az Amazon is, akik 2021 márciusában indították el lengyelországi platformjukat. Egyik legnagyobb versenyelőnyét az eladók logisztikai támogatása jelenti. 2021 októberében a vállalat elindította a Prime Service szolgáltatását is, ami a versenytársakat komoly kihívás elé állíthatja a jövőben. És habár 2022 első negyedévében elért körülbelül 7000 felhasználóval az Amazon még nem jutott be a tíz legnagyobb lengyel e-kereskedelmi platform közé, azonban az aktív felhasználóinak száma folyamatosan növekszik.

Nemcsak a tökéletes termék a fontos: mit hoz a jövő a lengyel e-kereskedelem számára?

2021-ben 53.000 olyan bejegyzett üzlet létezett Lengyelországban, amely főtevékenységeként az e-kereskedelmet jelölte meg. Ez a szám 2022-ben várhatóan eléri az 55 000-et. Összesen azonban közel 250.000 vállalkozás értékesít online. Ez azt jelenti, hogy habár az üzletek száma egyre növekszik, a piac korántsem nevezhető telítettnek. A növekedési tendencia pedig a következő pár évben nagy valószínűséggel fennmarad.

Általánosságban elmondható, hogy a lengyelországi platformok szívesen dolgoznak együtt külföldi beszállítókkal (az EU-s szabályoknak köszönhetően főként Európai országokból származó cégekkel), és értékesítik azok termékeit saját online felületeiken.

Azok számára, akik saját lengyel webshop elindítását tervezik, érdemes tudni, hogy az online áruházak egyre növekvő számából adódóan egyre fontosabb a minőségi terméktámogatás és a személyre szabott megközelítés. Az ügyfélélmény javítása érdekében pedig a vállalkozások pedig egyre gyakrabban veszik igénybe az automatizálás és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket is. Ezen túl a termékszállítási lehetőségek egyszerűsítésére és tökéletesítésére is komoly figyelmet fordítanak.

Partner a külföldi terjeszkedésben

Amennyiben úgy érzed, céged számára is rejteget lehetőségeket Lengyelország piaca, érdemes minél hamarabb lépned. Az e-kereskedelem jelenleg a növekedés időszakát éli, így nagy eséllyel találhatod meg te is a célpiacodat és a biztos helyedet az online térben.

Ha nem egyedül vágsz neki a dolognak, abban az esetben meggyorsíthatod a folyamatot. Éppen ezért érdemes olyan, a helyi piacot jól ismerő szakértők segítségét igénybe venned, akik képesek az üzleti élet minden területén támogatást nyújtani számodra. Ilyen például az Everigo.eu csapata, akik minden fontos feltételt képesek biztosítani a piacra lépő webáruházad számára.

Az Everigo a minőségi nemzetközi ügyfélszolgálat nyújtása mellett tanácsadással és további kulcsfontosságú szolgáltatásokkal segíti a munkádat a maximális siker érdekében. A kezdeti lépések megtételét pedig minden esetben ingyenes, személyre szabott konzultáció teszi egyszerű, hatékony és gördülékeny feladattá.

A határtalan webshopok titka – Webinár magyar webshopoknak

Webshippy

Webshippy

Webshippy Content

Kapcsolódó cikkek

Összetett keresés

CÍMKÉK

GYŰJTEMÉNYEK

Tudnivalók induló webáruházaknak

49 cikk

Szervezd ki webáruházad logisztikáját

35 cikk

Növeld bevételeidet mások termékeinek értékesítésével

26 cikk

Marketing tippek webáruházaknak

63 cikk

Emeld a webshopodat a következő szintre

63 cikk